Horváth Kristóf a francia élvonalba vágyik

A Saint-Nazaire minden mérkőzését megnyerte a francia másodosztály őszi idényében, a magyar válogatott játékos pedig alapembernek számít a csapatban. Horváth Kristóf maximálisan elégedett az eddigi teljesítményével, és a következő szezonban a francia élvonalban szeretne játszani – de nem biztos, hogy jelenlegi klubja színeiben.

Haza tudtál jönni az ünnepekre?

Szerencsére igen, az utolsó, december 22-i bajnokink elmaradt, de a jó eredmények miatt az edzőnk már korábban jelezte, hogy kapunk tíz nap szünetet, így mindenki otthon töltheti az ünnepeket. 22-én jöttem haza és csak az ünnepek után kell visszamennem.

Jó eredményeket említettél, ami enyhe kifejezés: a Saint-Nazaire első tíz mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, ráadásul mindössze öt játszmát veszítettetek eddig. Számítottatok ilyen teljesítményre?

Egyáltalán nem. A vezetőedzőnk azt mondta, pályafutása során még egyetlen csapatával sem tudott tízből tíz bajnokit megnyerni. De ne gondolja senki, hogy minden meccsünk könnyű volt – épp ellenkezőleg: a legutolsó összecsapáson például a tabella utolsó előtti helyén álló Mende ellen az első játszmát elveszítettük, és a folytatásban is csak nehezen tudtuk behúzni a szetteket.

 

Gondolom, ilyen szezonkezdés után nem lehet más a cél, mint a feljutás?

Természetesen. Nagyon szeretnénk százszázalékos teljesítménnyel zárni az alapszakaszt, de ezt egyáltalán nem vehetjük készpénznek, hiszen több nagy riválisunkkal is idegenben játszunk majd tavasszal. A rájátszásban pedig már nem lehet hibázni, hiszen csak egyetlen csapat harcolhatja ki az élvonalba kerülést, erre az egy helyre viszont több gárda is pályázik rajtunk kívül.

A saját teljesítményeddel mennyire vagy megelégedve?

Elégedett vagyok a játékommal. Minden bajnokin a kezdőcsapatban kaptam helyet, és az utolsó meccs kivételével az összeset végig is játszottam. Úgy érzem, ez alatt a fél szezon alatt is sokat fejlődtem, de persze mindig lehet előrébb lépni.

Mennyire tervezel hosszú távra Franciaországban? Ha sikerül a feljutás, jövőre az élvonalban is maradnál a csapatnál?

Nagyon jól érzem magam Franciaországban és a Saint-Nazaire-nál, szeretnék a következő idényben a francia élvonalban játszani – elképzelhető, hogy a mostani csapatomnál, de ha érkezne egy ajánlat egy még jobb gárdától, alighanem elgondolkodnék rajta.

Nem tudtál hazajönni a válogatott románok elleni mérkőzéseire, de gondolom, figyelemmel kísérted a találkozókat?

Természetesen mindkét meccset láttam és nagyon örültem neki, hogy a srácok élvezték a játékot és különösen az első összecsapáson alaposan megszorongatták a jó erőkből álló román csapatok. Úgy gondolom, szép jövő előtt áll a válogatott.

Horváth Kristóffal a soraiban?

Minden nap ezen dolgozom.