Románia győzött az első érdi mérkőzésen

Nagyot küzdött a  nagyrészt a hazai bajnokságban játszókra és fiatalokra épülő magyar együttes a Románia elleni barátságos mérkőzésen Érden, és végül ötszettes csatában szenvedett vereséget Koch Róbert formálódó válogatottja. Holnap 16:30-kor a két együttes ismét összecsap Érden.

Jól kezdte a találkozót a magyar válogatott, a maratoni első labdamenetet Kovács Zoltán ütése zárta le. Keen Cameron jól irányította a magyar támadásokat, hol Blázsovics Pétert, hol Kovács Zoltánt játszotta meg nagyszerűen, akik ki is használták a lehetőséget. A debütáló Hubicska Patrik két pontjával tovább nőtt a különbség. Működött a védekezésünk is,  a Szabó Alpár-Gacs Dániel duó jól zárta el a román támadások útját. A románok nem igazán találták a játékukat, több hibát is vétettek a játszmában. Folyamatosan nőtt a különbség a csapatok között 19:9-nél volt először közte tíz, majd Blázsovics pontjai után szettlabdához jutott a magyar csapat. Lankadt a csapat figyelme, a románok több játszmalabdát is hárítottak, végül egy hosszú nyitás után Magyarországé az első játékrész (25:17, 1:0)

A második játszma már nem indult ilyen jól: a románok pontosabban és ami fontosabb hatékonyabban kezdtek el röplabdázni, míg a magyar csapat többet hibázott. Támadásban a Kovács-Blázsovics páros továbbra is hozta a pontokat, sőt a csereként pályára lépő Tomanóczy Bálint is jó megoldásokkal jelentkezett. Sikerült két pontra zárkóznunk a játszma végére, de egy hálóérintés után Románia örülhetett (22:25, 1:1)

A harmadik szettben megint nagyon bekezdett a magyar csapat, 3:0 után rögtön időt kért a román szövetségi kapitány. Továbbra is Kovács Zoltán húzta a mieinket, és tartotta 3-4 pontos előnyben a magyar válogatottat. A játékrész végére elfogyott a lendület és 24:24-nél a román együttes utolérte a magyart. A hosszabbítást a magyar csapat bírta jobban: Bögöly Gábor ütésével megszereztük a vezetést, majd egy hosszú román ütés után a magyar válogatott nyerte a szettet (28:26, 2:1)

A negyedik játékrészre több helyen is változtatott Koch Róbert szövetségi kapitány, ám ennek ellenére is jól tartottuk magunkat a játszma elején, Bögöly és Kalmár ütéseivel tudott némi zavart okozni a magyar együttes, közben Hubicska is további pontokkal bizonyította, hogy helye van a válogatott keretében. A románok sem tétlenkedtek, kezdett kijönni az erőfölényük, ugyanis 13:13 után elhúztak, és tartották a 2-3 pontos előnyt egészen a játszma végéig. (23:25, 2:2)

Az ötödik szett román ponttal indult, aztán Bögöly egy jó ütéssel majd ásszal jelentkezett és ezzel 3:1-re vezettünk. Innen azonban már a románok kedve szerint alakult a játék, Kovácsot és Blázsovicsot is többször lesáncolták, támadásaikat pedig ellentmondást nem tűrően fejezték be. Végül egy védekezési hiba után a román válogatott nyerte a játszmát és ezzel a mérkőzést is. (7:15, 2:3)

Koch Róbert szövetségi kapitány nagyon elégedett volt, hogy ötszettes csatára késztettük a jobb erőkből álló román együttest, amivel sok hasznos információt tudott gyűjteni. Látta a hibákat védekezésben, ami egyrészt a rutintalanság, másrészt az összeszokatlanság számlájára írható.

Válogatott felkészülési mérkőzés:
Magyarország – Románia 2:3 (17, –22, 26, –23, -7)
Érd Aréna, 500 néző. V: Adler, Mezőffy
MAGYARORSZÁG: Keen 1, Blázsovics 9, Szabó A. 1, Kovács Z. 19, Hubicska 13, Gacs 4. Csere: Bán, Török (liberók), Mikuláss Koch, Kalmár 5, Bögöly 12, Kholmann 1, Tomanóczy 5 . Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
ROMÁNIA: Iftime 12, Bartha B.8, Cherbeleata 11, Bala 2, Calin 2, Bartha C. 2,  Csere: Kosinski, Kantor (liberók), Peta, Butnaru 7, Dumitru 2, Lupu 9, Rata 12.. Szövetségi kapitány: Sergiu Stancu