Az MVM a Magyar Kupa névadó szponzora

A Magyar Röplabda Szövetség és az MVM együttműködési megállapodást kötött a 2021-22-es szezonra vonatkozóan. Ennek értelmében a negyeddöntőktől kezdődően az MVM lesz a Magyar Kupa névadó szponzora, valamint elindul az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj Program, illetve tavasszal MVM Országos Szupermini Fesztiválra is sor kerül.

A negyeddöntőktől kezdve a női és férfi Magyar Kupa hivatalos neve MVM Magyar Kupa. A legjobb négy közé jutásért rendezendő párharcokat december 11. és 18. között, az elődöntőket januárban, a döntőket pedig március 11-13-án rendezik. A hunvolley.tv valamennyi mérkőzést élőben közvetít.

2022 májusában az utánpótlásé lesz a főszerep, hiszen ekkor kerül sor egyrészt az utánpótlás döntőkre, illetve egy újabb kiemelkedő esemény, az MVM Országos Szupermini Fesztivál is megrendezésre kerül. A MRSZ által szervezett legnagyobb hazai utánpótlás tornán többszáz, tízévesnél fiatalabb gyermek küzd majd az országos bajnoki címért jövő májusban.

Elindul az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj Program, amelynek keretében az U15-től az U21-es korosztályig a bajnokságok legértékesebb játékosai jelentős összegű ösztöndíjban, illetve tárgyjutalomban is részesülnek. A döntőket és a díjak átadását a hunvolley.tv élőben közvetíti!

Az MRSZ 2022. január 3-án újabb közlemény formájában ad tájékoztatást a kluboknak az Ösztöndíj Program részleteiről.