Bajnokavatás Kaposváron – ismét aranyérmes a Fino

2 óra 4 perces csatában, 3:2 arányban győzött a Fino Kaposvár a Pénzügyőr ellen a férfi röplabda-bajnokság döntőjének ötödik mérkőzésén, és ezzel megszerezte története 18. honi elsőségét.

Telt ház előtt kezdődött meg a férfi röplabda-bajnokság döntőjének utolsó mérkőzése, és nagy kérdés volt a kezdés előtt, hogy a fiatal kaposváriakat vagy a tapasztaltabb játékosokból álló vendégcsapatot nyomja jobban a teher. Az első pontot Bagics Balázs szerezte, Kiss Dávid blokkja után pedig 1:3 volt az állás. A hazaiak hamar összekapták magukat, Kalmár Ákos egyenlített, az első technikai szünetben pedig 8:6 állt az eredményjelző táblán. Mindkét csapat játékosai bátran és többnyire hatásosan nyitottak, és a mezőnyben is komoly munkát végeztek. A Fino sokáig 1-2 ponttal előrébb járt, a Pénzügyőr Tóth András két ász-szervájával egalizált, majd egy pontos sánccal a vezetést is átvette. A somogyiak 16:19-ről zárkóztak fel, és időkérésre kényszerítették ellenfelüket. A következő labdamenetben Keen Cameron nagy bravúrral, vállal mentett, és az egyenlítés is összejött. Szalai Szabolcs nagy ütése után lépéselőnybe került a vendéggárda. A Fino újra utolérte ellenfelét, majd Bagics ejtésével alakult 22:23-ra az állás. Az újabb egyenlítést követően Nagy József fejezett be sikerrel egy centertámadást, és játszmalabdához jutott a címvédő. Bögöly Gábor újabb remek nyitása után ismét Nagy következett, és véget is ért a küzdelem (25:23, 1-0).
Két elrontott Pénzügyőr-szerva és Nagy József furfangos megmozdulása vezette be a második játékrészt, és a folytatásban is a Fino járt előrébb a pontgyűjtésben. A vendégek 8:6 után három pontot gyűjtöttek zsinórban, majd újabb hazai pillanatok következtek. Dávid Zoltán ellentmondást nem tűrően röplabdázott, Bögöly pedig ismét nyerő emberré lépett elő. A fiatal kaposvári 15:12-re alakította az állást, Vajda pedig a 16. pontot is beütötte. A folytatásban a nagy kedvvel játszó Bozóki Bence is többször beköszönt, Deák Márk pedig a nyitások hatástalanításából vette ki maximálisan a részét. Ezek után nem meglepő, hogy a két együttes közti különbség nem csökkent, hanem tovább nőtt. A Pénzügyőr a kelleténél sokkal többet hibázott, amikor viszont összeszedte magát a társaság, rögtön feljött két pontra. Bokor Gábor nagy blokkja után 23:21 volt az állás, Dávid Zoltán azonban megnyugtatta övéit egy pontos támadás-befejezéssel. A hazai csapatkapitány néhány másodperc múlva a végeredményt is kialakította (25:21, 2-0).
A térfélcsere után a Pénzügyőr kezdett jobban, és az első két meccsen nagyot alakító Takács Gergely, majd Tóth András szerzett fontos pontot. A fővárosiak jól tudták, hogy többet nem hibázhatnak, ennek megfelelően iparkodtak is rendesen a pályán. Tóth egy ász-szervával villant, és Bagics is akkor szerzett pontot, amikor kellett. 13:16-ról indult a szett harmadik harmada, és előbb Dávid elemi erejű ütése után talált utat a labda a fővárosiak térfelére, majd Tóth szerencsés blokkjával nőtt négy pontra a Pénzügyőr előnye. Bagics nem tudott hibázni ezekben a percekben, és még az is belefért a fővárosiaknak, hogy három nyitást rontottak el egymás után. Szalai megmozdulása nyomán 17:22 állt a táblán, Takács pedig megszerezte a 24. pontot. A Fino szépen küzdött a végén, de az összeszedett hátrányt már nem lehetett ledolgozni (21:25, 2-1).
Nagy és Dávid kezdte a pontgyártást a negyedik játékrészben, és a hazaiak szerették volna kézbe venni a játék irányítását. Szalai nyitássorozatát Bozóki zárta le egy bivalyerős bombával, Bokor viszont a háló előtt húzta fel többször is a falat sikerrel. 8:7-ről lett hirtelen 8:10, és mindkét oldalon látszott már a fáradtság is. Bögöly nyitásai adtak újabb lendületet a házigazdának, de a vendégek is mindent megtettek a pontszerzésért, így nyílt, izgalmas küzdelem bontakozott ki a pályán. A fiúkat inkább a szívük, mint az erejük vitte előre, és egymást érték a fordulatok a küzdőtéren. 12:15 után négy Fino-pontnak tapsolhatott a közönség, és máris a címvédő került előnybe. Dávid és Szalai ütőpárbaja üde színfoltja volt a szettnek, és lehetetlen volt megjósolni, ki nevet a végén. Bögöly blokkja 20:20-ra alakította az eredményt, aztán három Pénzügyőr-pont következett a sorban. Bagics szerezte a 24. pontot, de még innen is volt visszaút: parádés labdamenet végén Nagy egyenlített. Jót tett a Pénzügyőrnek az időkérés: előbb Szalai, majd Kiss Nicolas örülhetett pontnak, és egyenlített a vendéggárda (24:26, 2-2).
Két órával a kezdés után aztán elkezdődött az ötödik mérkőzés ötödik játszmája… Az idegek és a szívek harcában három ponttal lépett el a Fino, amikor Weczera Csaba időt kért. Bögöly pontjával lett 8:5, és a térfélcsere után is a Fino diktálta a tempót. Dávid óriásit mentett, aztán újra Bögöly köszönt be, és máris 10:5 állt a táblán. Bozóki harcolta ki a 11. pontot, majd Nagy Józsefet ünnepelte a közönség, és innen már valóban nem volt visszaút a Pénzügyőr számára. Vajda szervája is pontot ért, Bögöly pedig meccslabdához juttatta övéit, nem sokkal később pedig Nagy József fejezte be a bajnoki döntőt (15:11, 3-2).

Fino Kaposvár SE – Pénzügyőr SE 3:2 (23, 21, -21, -24, 11)
Kaposvár, 1500 néző. V.: Mezőffy, Adler.
Kaposvár: Bozóki 11, Nagy J. 14, Keen, Dávid Z. 27, Vajda 11, Kalmár 4. Csere: Deák (liberó), Bögöly 12. Vezetőedző: Demeter György.
Pénzügyőr: Bagics B. 19, Kovács S. 3, Szalai Sz. 21, Kiss D. 5, Bokor 12, Tóth A. 7. Csere: Ronkainen (liberó), Magyarosi (liberó), Kiss N. 4, Takács G. 7, Torma. Vezetőedző: Weczera Csaba.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:3, 4:4, 6:5, 8:6, 10:8, 14:12, 14:16, 15:18, 19:21, 21:22, 22:23, 24:23. II. játszma: 3:1, 6:4, 8:6, 8:9, 12:10, 16:12, 20:15, 23:21, 24:21. III. játszma: 1:2, 2:4, 4:6, 7:9, 9:12, 11:14, 13:16, 14:18, 17:21, 17:23, 18:24, 21:24. IV. játszma: 3:0, 5:1, 6:2, 6:5, 8:7, 8:10, 11:10, 12:15, 16:15, 17:19, 20:20, 20:23, 22:23, 22:24, 24:24, 24:25. V. játszma: 3:1, 3:3, 6:3, 8:5, 10:5, 13:6, 13:8, 14:8, 14:11.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Fino Kaposvár SE javára.

Demeter György: – Ez egy igazi döntő volt, remek hangulattal, komoly fordulatokkal. Amikor igazán kellett, a helyén volt a szívünk és az eszünk is. Boldogok vagyunk, gratulálok a fiúknak, és köszönet mindenkinek, aki segítette a munkánkat.
Weczera Csaba: – A mai mérkőzésen is bebizonyítottuk, hogy szívvel-lélekkel tudunk küzdeni, és nem ismerünk elveszett labdát, reménytelen helyzetet. Kétszer is felálltunk a padlóról, az ötödik játszma pedig a kaposváriaknak sikerült jobban. Gratulálok a bajnoki címükhöz, mi pedig jövőre szeretnénk bajnokok lenni!