NB II: végzetes lehet a pécsiek veresége a Balatonfüredtől

Már csak három forduló van hátra a női NB II alapszakaszából, de a Keleti csoportban továbbra is nyitott a bajnoki cím kérdése. Nyugaton viszont most eldőlni látszik a helyzet a Haladás javára, pedig a szombathelyiek pályára sem lépek a hétvégén.
A rivális pécsiek viszont a harmadik helyen álló Balatonfüredet fogadták, s vezettek nagyon szoros játszmák után 1:0-ra és 2:1-re is, ám a vendégek rendre egyenlítettek, az ötödik játszmában pedig szabályosan állva hagyták ellenfelüket (15:6).

Így a Haladás továbbra is egy győzelemmel a pécsiek előtt áll (a pontszámuk azonos), viszont ők egy meccsel kevesebbet játszottak, hiszen most nem léptek pályára, mivel a Honvéd Zrínyi SE elleni mérkőzésüket elhalasztották. A bajnoki cím azonban várhatóan így is a utolsó fordulóban, a Haladás–PEAC meccsen fog eldőlni.

Ugyanez várható a Keleti csoportban is, ahol az Agria RC és az MVSC fut verseny. Mindkét csapat 16 győzelemnél jár, az egrieknek azonban egy ponttal többjük van, mint a miskolciaknak. De valószínűleg itt is az utolsó fordulóban az Agria–MVSC rangadó dönt a bajnoki címről.

Nyugati csoport:
VESC – Kalocsai SE 0:3 (–20, –18, –17)
Közgáz SC és DSK – SZoESE 2:3 (–13, 19, 21, –17, –12)
PTE-PEAC – Szent Benedek-Balatonfüred 2:3 (23, –21, 28, –24, –6)

Keleti csoport:
DEAC – Ráthonyi Kft.-Eötvös DSE 0:3 (–17, –16, –18)
Agria RC-EVSI – Nyíregyháza 3:0 (23, 24, 20)
MVSC-MVSI – RÖPKE SE 3:0 (14, 24, 16)

A felnőtt női NB II eddigi eredményei és a tabellái
A junior női NB II eddigi eredményei és a tabellái

A férfiaknál három tornán vannak már túl, a negyedikre pedig most hétvégén kerül majd sor, mégpedig Nyíregyházán. Az előző két bajnokságot is megnyerő szegediek idén is veretlenül, 12 győzelemmel menetelnek, megelőzve a 9 sikernél tartó Felsővárost. A harmadik helyért viszont nagy a küzdelem a hétvégi házigazda GLP, a Győr és a Zalaegerszeg között, itt ugyanis mindössze egy-egy győzelemnyi különbség van a csapatok között.

A felnőtt férfi NB II eddigi eredményei és a tabellái
A junior férfi NB II eddigi eredményei és a tabellái