Jól ment a házigazdáknak az OIB első napján

A csoportmeccsekkel megkezdődött Szolnokon a Dr. Tarnawa Ferdinánd fiú, és Békéscsabán a Torma Ágnes leány U19-es bajnokság. Előbbieknél a Dunaújváros és a Szolnok, utóbbiaknál pedig a Békéscsaba és az Újpest végzett az első helyen, s jutott be így egyből a szombati elődöntőbe.

 

A Kaposvár és a hazai Szolnok összecsapásával indult a Dr. Tarnawa Ferdinánd U19 OIB I. osztályának döntője. A somogyiak kezdték jobban az A csoport nyitó találkozót, azonban kiváló játékkal a szolnokiak fordítani tudtak. Sőt, a lélektani fölényt kihasználva a találkozót is megnyerték. Az izgalom nem csillapodott a következő csoportmérkőzésen sem. A Pénzügyőr SE behúzta az első szettet a Kaposvár ellen, viszont a következő kettőt a somogyiak. A negyedik szettet nagy fölénnyel nyerték meg a budapestiek, úgyhogy jöhetett az ötödik szett. 11:11-ig nem lehetett megmondani, melyik csapat győz, utána viszont a Kaposvár használta ki jobban a lehetőségeit, sőt, meg is nyerte a találkozót. Az első helyről döntő mérkőzés bizonyult a legkevésbé izgalmasnak. Könnyen lehet, hogy a több mint másfél órás, Kaposvár elleni vereség után nem tudott felpörögni a Pénzügyőr. Ezt a Szolnok remekül kihasználta, az első két szettben mindössze 23 pontot engedtek ellenfelüknek. A harmadik játszma kicsit szorosabban alakult – talán itt már elhitték a szolnokiak, hogy megvan a meccs –, de így is győzni tudtak. Ezzel pedig csoportelsők, második a Kaposvár, harmadik a Pénzügyőr.

A B csoport nyitómérkőzésén a DSE Röplabda Akadémia 3:0-ra legyőzte a Sümeg-Dabroncot. A szettek elején mindkét csapat jól játszott, remek pontokat szereztek, de mindhárom játszmában a dunaújvárosiak tudtak meglépni és behúzni a győzelmet. A következő csoportmeccsen a DSE ott folytatta, ahol abbahagyta. Az első két szett elején sikerült három-négypontos előnyt kidolgozniuk a Kecskemét ellen, aminek a játszma megnyerése lett a jutalma. A harmadik szettben aztán hiába a nagy előny, hiszen 19:13-ra is vezettek a dunaújvárosiak, a Kecskemét kiegyenlített, sőt, 23:22-re vezettek is. Azonban jöttek a jó szervák és a lecsapások, a DSE pedig második mérkőzését is megnyerte. A csoport záró találkozóján a Kecskemét rendkívül magabiztosan 3:0-ra legyőzte a Sümeg-Dabronc csapatát. A mérkőzés elején hamar eldőlt, hogy melyik együttes akarata érvényesül. Egyik szettben sem tudott 15 pontnál többet ütni a Sümeg. A DSE mögött a csoport második helyén a Kecskemét, a harmadikon a Sümeg-Dabronc végzett.

Fiúk, A csoport:
RÖAK Kaposvár-FINO–Szolnoki-SPC-1 1:3 (-23, 25, 22, 20)
Pénzügyőr SE–RÖAK Kaposvár-FINO 2:3 (-18, 22, 20, -14, 12)
Szolnoki-SPC-1–Pénzügyőr SE 3:0 (12, 11, 22)

Az A-csoport végeredménye: 1. Szolnok 4 pont (6:1 szettarány), 2. Kaposvár 3 (4:5), 3. Pénzügyőr 2 (2:6)

B csoport:
DSE Röplabda Akadémia-1–Sümeg-Dabronc 3:0 (20, 17, 21)
Kecskeméti RC–DSE Röplabda Akadémia 0:3 (20, 18, 24)
Sümeg-Dabronc–Kecskeméti RC 0:3 (10, 13, 15)

A B-csoport végeredménye: 1. DSE 4 pont (6:0 szettarány), 2. Kecskemét 3 (3:3), 3. Sümeg-Dabronc 2 (0:6)

A szombati program:
10.00 RÖAK Kaposvár-FINO–Sümeg-Dabronc (keresztjáték)
12.00 Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE (keresztjáték)
17.00 DSE Röplabda Akadémia–Kaposvár/Sümeg győztese (elődöntő)
19.00 Szolnoki SPC-1–Kecskemét/Pénzügyőr győztese (elődöntő)

A lányoknál, Békéscsabán a lehető leggyorsabban fény derült a csoportgyőztesek kilétére, azaz a negyedik meccs után, már eldőlt, hogy melyik két gárda jutott egyből az elődöntőbe. Különösebb meglepetés nem történt: az a két gárda nyerte meg mindkét pénteki találkozóját, amelyik egy hete az U21-es bajnokságon is, s végül akkor ők játszották a finálét is.

Az A-csoportban a múlt héten ezüstérmes UTE egy magabiztos, Kaposvár elleni sikerrel kezdett, aztán viszont a második meccsen az MTK meglepte őket, hiszen simán nyerték az első szettet. Ezt két szoros szett követte, ahol mindkét csapat nyerhetett volna, de a végjátékban a lilák diadalmaskodtak, s végül a negyedik szettben már magabiztosan harcolták ki a győzelmet és egyben a csoportelsőséget. Az MTK a kaposváriak ellen játszott hasonló, de éppen fordított előjelű találkozót. Ezen éppen a RÖAK szerzett vezetést, majd fordítottak a fővárosiak. A negyedik szettben 18:13-ra vezetett a Kaposvár, amikor egy 7:0-s MTK sorozat következett, s végül ennek köszönhetően ötödik játszma helyett a kék-fehérek örülhettek a győzelemnek.

A házigazda és címvédő békéscsabaiak szinte ugyanazzal a kerettel vágtak neki a mostani döntőnek, mint amelyikkel megnyerték egy hete a juniort. Nem is csoda, hogy nagyon könnyen túljutottak az alaposan megfiatalított Gödöllőn, s igazából a Vasas is csak egy játszma erejéig tudta megszorongatni őket. A második helyet eldöntő találkozók a gödöllőiek meglepően jól kezdtek, de 18:15 után szétesett a nyitásfogadásuk, és ez a továbbiakban megpecsételte a sorsukat, a Vasas ezt követően magabiztosan hozta a mérkőzést és szerezte meg a csoport második helyét, így ők a kaposváriakkal, az MTK pedig a Gödöllővel találkozik majd szombat délelőtt a keresztjátékban.

Lányok, A-csoport
UTE U19 – RÖAK Kaposvár 3:0 (15, 20, 18)
MTK Budapest – UTE U19 1:3 (15, –20, –21, –16)
RÖAK Kaposvár – MTK Budapest 1:3 (21, –20, –18, –21)

A csoport végeredménye: 1. UTE 4 pont (6:1), 2. MTK 3 (4:4), 3. RÖAK Kaposvár 2 (1:6)

B-csoport
Linamar-BRSE – Gödöllői RC 3:0 (13, 12, 8)
Vasas – Linamar-BRSE 0:3 (–14, –21, –20)
Gödöllői RC – Vasas 0:3 (–21, –19, –16)

A csoport végeredménye: 1. Linamar-BRSE 4 pont (6:0), 2. Vasas 3 (3:3), 3. Gödöllő 2 (0:6)

A szombati program:
10.00 MTK Budapest–Gödöllői RC (keresztjáték)
12.00 Vasas–RÖAK Kaposvár (keresztjáték)
17.00 Linamar-BRSE–MTK/Gödöllő győztese (elődöntő)
19.00 UTE–Vasas/Kaposvár győztese (elődöntő)