EL: remek helyzetben a fiúk, a lányok meccsei élőben a Sport2-n

Mindkét válogatottunk útra kelt szerdán: a fiúk Luxemburg felé vették az irányt repülővel, a lányok pedig busszal utaztak Prágába, az Európa Liga hétvégi fordulójára.

 

Ezúttal a fiúk lépnek először pályára, hiszen Koch Róbert csapata már csütörtökön pályára lép Ausztria ellen. Ráadásul férfiválogatottunk az Ezüst Európa Liga csoportkörének félidejében remekül áll, hiszen három mérkőzésből három győzelemmel vezeti csoportját. Ilyenre, mármint hogy a mieink sorozatban egymást követő három tétmérkőzést is megnyerjenek, már emberemlékezet óta nem volt példa, utoljára hasonló még a 2000-es évek elején fordult elő utoljára, és a sorozat még tovább folytatódhat.

Emellett az is nekünk kedvez, hogy a négyes döntőt rendező Észak-macedónok is vezetik csoportjukat, ami azt jelenti, hogy adott esetben még a csoport második helye is a fináléba kerülést jelenti válogatottunknak, de hát evés közben jön meg az étvágy: miért elégednénk meg a második hellyel?

Ezüst Európa Liga, Luxembourg
05.27 17:30 Magyarország–Ausztria
05.28 20:00 Magyarország–Horvátország
05.29 20:00 Luxemburg–Magyarország

A magyar férfi röplabdaválogatott kerete:
Feladók:
Keen Cameron Illés (FINO Kaposvár), Magyar Bálint (LV Sport Pénzügyőr SE)
Ütők: Blázsovics Péter (VCA Amstetten – osztrák), Dávid Csanád (SCM Zalau – román), Gergye Roland (klub nélkül), Horváth Kristóf (FINO Kaposvár), Pádár Krisztián (Toray Arrows – japán), Pesti Marcell (OK Hoce – szlovén)
Liberók: Bozóki Bence (FINO Kaposvár), Kiss Máté (FINO Kaposvár)
Centerek: Gacs Dániel (Kistext), Nagy József (Kecskeméti RC), Szabó Alpár (TV Bühl Volleyball – német)

 

A lányok még csak most kezdenek az Európa Liga Arany divíziójában. A tizenöt Győrben készülő játékos közül végül Petrenkó Brigitta maradt itthon, az viszont örömteli tény, hogy az eredeti tervekkel ellentétben Németh Anett már a csapattal tarthatott. Hogy játszik-e, az még egyáltalán nem biztos, ha pályára is lép, nagy valószínűséggel akkor is csak csereként, néhány labdamenet erejéig, de az Európa-bajnokságra tekintve mindenképpen bíztató az feladóátló felépülése.

Az pedig a röplabdarajongók számára remek hír, hogy női válogatottunk prágai mérkőzéseit meg tudják tekinteni, hiszen a Sport2 televízió mindhárom meccset élőben közvetíti.

Arany Európa Liga, Prága (Csehország)
05.28 17:00 Csehország–Magyarország; Tv: Sport2
05.29 16:00 Magyarország–Fehéroroszország; Tv: Sport2
05.30 16:00 Magyarország–Horvátország; Tv: Sport2

A magyar női röplabdaválogatott Európa Liga-kerete:
Feladók:
Bleicher Réka (Alba Blaj – román), Bagyinka Fanni (UTE)
Ütők: Kiss Gréta (Vasas Óbuda), Németh Anett (Coastal Carolina – amerikai), Szűcs Kinga (1. MCM-Diamant Kaposvár), Takács Doroti (Vasas Óbuda), Török Kata (Vasas Óbuda), Vezsenyi Adrienn (MTK Budapest)
Liberók: Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)
Centerek: Bodovics Hanna (1. MCM-Diamant Kaposvár), Gyimes Zsófia (Bordeaux – francia), Papp Orsolya (MTK Budapest), Pekárik Eszter (Swietelsky-BRSE)