Gluszak a következő meccsre koncentrál, Kump most is bizonyítana

dav

Mindhárom Európa-bajnoki selejtezőjét megnyerte női válogatottunk a franciaországi négyes tornán, s amennyiben a most hétvégi, budapesti torna első napján újra legyőzik Izraelt, úgy a hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül sorozatban immár negyedszer is megszerzik az Európa-bajnoki részvétel jogát, ahová a csoport első két helyezettje jut majd ki. De igazából már a csoportelsőség megszerzése a cél, amellyel kedvezőbb kalapba kerülhet a válogatott a május 20-i belgrádi sorsoláson.

 

Csütörtök este az Izrael elleni találkozót megelőző utolsó előtti edzését tartotta válogatottunk a mérkőzés színhelyén, a Ludovika Arénában. Jakub Gluszak szövetségi kapitány ezen a tréningen főleg a nyitásfogadást gyakoroltatta a lányokkal.

„Ilyenkor már a finomhangoláson van a hangsúly, a munka javarészét már korábban elvégeztük – mondta el a lengyel szakember. – Nagyon szép volt az a három győzelem, amit Franciaországban szereztünk, de ennek csak akkor lesz értéke, ha ezt a sorozatot most sikerül folytatni. Lépésről lépésre haladunk, szóval most csak az Izrael elleni meccsre koncentrálunk, és arra, hogy meglegyen az Eb-kijutás.”

A magyar csapat, sőt a négycsapatos torna legfiatalabb játékosa a mindössze 17 éves Kump Aliz, aki tétmeccsen éppen Franciaországban debütált, mi több az izraeliek és a franciák ellen is a kezdőcsapat tagja volt, pedig a gödöllői nevelésű kaposvári center már azon is meglepődött, hogy a 14-es keretnek tagja lett.

„Az első meccsen szerintem kifejezetten jól teljesítettem. A debütáló produkciómmal szerintem elégedett lehetek, viszont a franciák ellen nem sikerült a maximumot kihozni magamból. Már az is hatalmas dolog, hogy két meccsen ennyi játéklehetőséghez jutottam. De remélem, hogy a Ludovika Arénában újra bizonyíthatok. A franciák elleni meccsen vasárnap hasonlóan szoros ütközetre számítok majd, mint az első tornán. Feltehetőleg az lesz a csoport első helyéről döntő találkozó. Egyébként nagyon örülök, hogy nézők előtt játszhatunk majd, és biztos vagyok benne, hogy sokat fog segíteni a szurkolásuk a nehéz pillanatokban.”

Mert az újabb Eb-indulást és az esetleges csoportgyőzelmet pedig 700 fő erejéig bárki együtt ünnepelheti a csapattal, ugyanis naponta ennyi néző juthat be a Ludovika Arénába – amennyiben rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Ráadásul az MRSZ jóvoltából a belépés mindegyik találkozóra ingyenes.

Ami pedig az ellenfeleket illeti, Izrael a 29. helyen áll az európai ranglistán (a magyar csapat a 17.). A két válogatott a múlt hetivel együtt összesen tizenhatszor találkozott eddig egymással, s mindössze kétszer tudták legyőzni a mieinket, mindkétszer hazai pályán. Először még 2011-ben Európa Liga-találkozón, majd 2014-ben Eb-selejtezőn. Ami a legutóbbi öt meccset illeti, múlt pénteken Belfortban 3:0-ra, azt megelőzően a 2015-ös Európa Ligában, Érden előbb 3:0-ra, majd 3:2-re nyertek a mieink. Azelőtt volt az ominózus 3:1-es vereség az Eb-selejtezőn, viszont a másik 2014-es selejtezőtornán, Franciaországban a mieink nyertek 3:1-re.

Második ellenfelünk Dánia lesz, amely a 32. a rangsorban. A két válogatott összesen hétszer mérkőzött egymással, s mindegyiket a mieink nyerték, sőt, még szettet is összesen kettőt veszítettünk ellenük. Az elmúlt évtizedben azonban mindössze kétszer találkozott a két csapat: múlt vasárnap és 2014-ben, a Savaria Kupán, amelyeken egyaránt 3:0-ra nyertek a mieink.

Legtöbbször az európai ranglista 20. helyén álló Franciaországgal találkoztak a mieink, összesen 58 alkalommal, s a mérleg nyelve felénk billen, hiszen 32 győzelem mellett 26 vereség van a számlánkon. A közelmúltban is elég gyakran találkozott egymással a két csapat: a múlt szombati Eb-selejtezőn 3:2-re nyertek a mieink, 2019-ben a Savaria Kupán viszont ők diadalmaskodtak 3:0-ra. Még ugyanebben az évben az Európa Ligában is összemérte erejét a két csapat, ezt a két találkozót viszont a mieink nyerték egyaránt 3:1-re. A 2018-as Európa Liga ugyancsak két 3:0-s magyar sikert hozott. Emlékezetes mérkőzés volt a 2017-es World Grand Prix elődöntője, amelyet ugyancsak a mieink nyertek 3:2-re.

 

A magyar női röplabdaválogatott kerete:
Feladók:
Bagyinka Fanni (UTE), Tálas Zsuzsanna (1. MCM-Diamant Kaposvár)
Ütők: Kiss Gréta (Vasas Óbuda), Pallag Ágnes (VBF Suhl – német), Szakmáry Gréta (SC Palmberg Schwerin – német), Szűcs Kinga (1. MCM-Diamant Kaposvár), Török Kata (Vasas Óbuda), Vezsenyi Adrienn (MTK Budapest)
Liberók: Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)
Centerek: Bodovics Hanna (1. MCM-Diamant Kaposvár), Gyimes Zsófia (Bordeaux – francia), Kump Aliz (1. MCM-Diamant Kaposvár), Papp Orsolya (MTK Budapest)

A női Eb-selejtező programja (Budapest, Ludovika Aréna):
05.14 19:00 Magyarország–Izrael; Tv: M4 Sport
05.15 19:00 Magyarország–Dánia; Tv: M4 Sport
05.16 16:00 Magyarország–Franciaország; Tv: M4 Sport