Marta Drpa szerződést hosszabbított a BRSE-vel

A szerb kiválóság a következő szezonban is a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE játékosa lesz.

 

Az átló poszton az Extraliga legjobbjai közé tartozik a szerb utánpótlás- és felnőtt válogatott Marta Drpa, akivel most szerződést hosszabbított a BRSE csapata – adta hírül
a klub Facebook-oldala. A 32 éves, 192 cm magas sportolónak számos ajánlata volt, ám ő a BRSE mellett kötelezte el magát.
A korábban többek közt az orosz, olasz, román és német bajnokságokban megforduló játékos elmondta, hogy bár van hiányérzete a mérkőzés nélkül elveszített bajnoki döntő miatt, de jól érezte magát a klubnál és extra motivációval tér majd vissza.
Beigazolódott, amit az idény előtt gondoltam, az Extraliga jelentős fejlődésen ment keresztül. Szerettük volna trófeával zárni a szezont, ami nem sikerült, de nem kell szégyenkeznünk a két ezüstérem miatt, hiszen jó csapatokat utasítottunk magunk mögé. Hiszek a klubban és abban a koncepcióban, amit Elnök úr felvázolt, azon leszek, hogy még jobb teljesítménnyel segítsem a csapatot. Harcban leszünk a legfényesebb éremért!” – nyilatkozta Marta Drpa.
Forrás: BRSE/Facebook