Női NB I: megkeverte a kártyákat a MÁV Előre, legyőzték a TFSE-t

A női NB I döntőjének harmadik tornája kezdődött meg pénteken Gárdonyban. Az alapszakaszt megnyerő, de a finálé első két tornáján pontot sem szerző, így biztosan a harmadik helyen záró MÁV Előre Bericap hazai pályán 3:2-re legyőzte az első helyre aspiráló TFSE-t. A női NB I-ben az Eötvös DSE 3:2-re győzte le a PTE-PEAC-ot.

 

A gárdonyi mérkőzés előtt az idény után távozó vezetőedző, Farkas Mihály egy-egy csokor virággal búcsúztatta a visszavonuló csapatkapitányát, Ancsin Kittit, valamint Deli-Germann Olgát és Hackl Szilviát.

A meccset a fehérváriak kezdték jobban, már 2:0-ra is vezettek, onnan még egyenlítettek a fővárosiak, de a döntő játszmában a MÁV Előre végül megszerezte a győzelmet.

Ez azt jelenti, hogy ha szombaton a TFSE 3:0-ra, vagy 3:1-re legyőzi a Gödöllőt, akkor ő az első, ha viszont a gödöllőiek nyernek bármilyen arányban, akkor viszont a Pest megyeiek. 3:2-es fővárosi siker esetén a vasárnapi MÁV Előre–Gödöllő találkozón múlik az első hely sorsa.

 

Női NB I döntő, 3. torna, 1. mérkőzés:
MÁV Előre Bericap – TFSE 3:2 (22, 19, –19, –23, 13)
Gárdony. V: Halász E., Árpás.
MÁV ELŐRE: Hackl 12, Kiss A. 15, Fáskerti 3, Haase 9, Sólyom 9, Durdanovics 23. Csere:Kovács E., Deli-Germann (liberók), Borostyán, Hizsnyai-Zolnai, Szilágyi. Vezetőedző:Farkas Mihály.
TFSE:
Kökény N. 4, Radomszki 20, Czakó 8, Halla G. 9, Villányi 18, Budaházy 9. Csere:Boller (liberó), Kriegel 1, Kreisz, Benedek, Poór. Vezetőedző: Csépke Gábor.
Edzői értékelés
Farkas Mihály: – Ez a mérkőzés, illetve ez a hétvége a búcsúról szól. Néhány hónapja már ismertté vált, hogy vezetőség és menedzsment váltás lesz a klubnál. Megállapodtunk a folytatásról, de pár héttel ezelőtt úgy alakult, hogy a következő szezonban mégsem én leszek a MÁV Előre edzője. Sok sikert kívánok a csapatnak a jövőben. Az alapszakasz megnyerése után külön öröm, hogy ezzel a sérülésektől tűzdelt, csonka csapattal is tudtunk meccset nyerni a folytatásban.
Csépke Gábor: – Az első két szettben nem tudtunk túllépni a nyomáson, míg a MÁV csapata felszabadultan játszott. Mikor a harmadik szettben ez a teher leesett a vállunkról, rögtön ment a játék. Az ötödik szettben aztán újra megjött az a bizonyos teher. Holnap már teher nélkül… Igazából annyi van, hogy kiadtuk a kezünkből a sorsunk. De a mi részünket meg fogjuk csinálni. Gratulálok a fehérváriaknak.

 

Női NB I alsóház:
DSZC Eötvös DSE Derecske – PTE-PEAC 3:2 (15, –19, 16, –16, 8)
Derecske. V: Csizmarik, Villás.
EÖTVÖS: Máté 15, Young 16, Tóth K. 9, Vaida, Fehér A. 15, Pálfi. Csere: Fehérvári, Papp Cs. (liberók), Béni 12, Takács D. O. Vezetőedző: Szombathy András.
PTE-PEAC: Németh T. 1, Duduka 13, Újhelyi 11, Marton 9, Magyar, Petőfi 3. Csere: Szerencsés 1 (liberó), Merkler 11, Sántosi-Tóth 2, Pokó, Tóth T. 1. Vezetőedző: Horváth Alexandra.

 

Férfi NB I alsóház:
MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (0, 0, 0)

 

HETI PROGRAM:
Április 17., szombat
16:00 MÁV Előre Bericap – DEAC (férfi Extraliga kvalifikáció)
18:30 Gödöllői RC – TFSE (női NB I döntő)

Április 18., vasárnap
16:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda (női Extraliga, a 3. helyért, 5. mérkőzés); Tv: Kapos.hu
16:30 Szolnoki RK – MEAFC-Miskolc (férfi NB I alsóház)
17:30 Dunaújvárosi KSE – Kistext (férfi Extraliga kvalifikáció)
18:00 MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Extraliga, a 3. helyért, 5. mérkőzés); Tv: Hunvolley.tv
18:30 MÁV Előre Bericap – Gödöllői RC (női NB I döntő)
19:00 Kecskeméti RC – Dág KSE (férfi Extraliga kvalifikáció)