Női Extraliga: nem lesz meccs, a vírus döntötte el a finálé első felvonását!

Nem utazik el hétfőn Nyíregyházára a bajnoki döntő első mérkőzésére a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – a klub hivatalos közleményben jelezte mindezt, hozzátéve, hogy remélhetőleg április 10-én folytatódhat a bajnoki döntő! Mint ismert: a csabai csapatot példátlan betegséghullám sújtja. Az MRSZ Versenybizottsága már reagált is a kialakult helyzetre: mindenekelőtt a  betegeskedő sportolóknak mielőbbi tökéletes felépülést kíván, ugyanakkor a békéscsabai csapatot a szabályok értelmében „ki nem álló”-nak nyilvánítja, így a bajnoki döntő első mérkőzését a Fatum-Nyíregyháza 3:0 (75:0) arányban nyeri, ezzel az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezet. A program feszített, hisz a nemzetközi szövetség (FIVB) döntése értelmében április 18-ig be kell fejeződnie a bajnokságoknak.

A BRSE a Kaposváron sikerrel megvívott keddi elődöntőt követően, napi szinten tájékoztatta szimpatizánsait és a közvéleményt, hogy csapatuk bajnoki döntőre való felkészülése nem várt akadályokba ütközött.

A fertőzésgyanús esetek miatt, a héten több alkalommal vetették alá játékosaikat hivatalos laborban elvégzett PCR tesztnek. Jelenleg 3 sportolójuk esetében van igazolt COVID pozitív eredmény, akik pályára lépése jelen szezonban már nem valószínű.

Ami ennél is nagyobb aggodalomra ad okot, hogy további 5 játékosuk szerda óta lázzal, hányással, hasmenéssel járó megbetegedéssel küzd. Őket is több alkalommal tesztelték, mindegyikük PCR tesztje negatív lett, ami viszont az állapotukat nem javította. Ők azóta sem voltak edzésen, sem pedig közösségben.

Egyeztettek ellenfelükkel, a Fatum-Nyíregyházával, s jelezték nekik, hogy nincs szándékukban a hétfői mérkőzés időpontját módosítsani. Egyrészt a feszített menetrend sem tenné lehetővé, illetve konzultálva az orvosi stábbal, a probléma mélyebb annál, minthogy a találkozó pár nappal való halasztása megoldást nyújthatna.

A Magyar Röplabda Szövetség hatályos szabályzatának megfelelően, a csabaiak rendelkeznek 8 játékossal, azaz papíron a mérkőzést le tudnák játszani és azzal sem lenne gondjuk, ha többségében utánpótlás korú sportolókkal kellene kiállniuk, viszont jelenleg több olyan kulcsposzt van, amelyre nincs most elegendő röplabdásuk vagy amelyen egyáltalán nem rendelkeznek bevethető játékossal!

Hozzáteszik: hosszú hónapok óta alázatosan készülnek, hogy csapatuk ott legyen a végelszámolásnál, büszkék és boldogok voltak, hogy kiharcolták a fináléba kerülést, hiszen egy döntő mindig a sportág ünnepe. És ugyan határozott szándékukban áll, hogy tisztességesen tudják folytatni a finálét, azonban a hétfői összecsapásnak ilyen módon nem látják sportértékét, valamint egyetlen játékosuk egészségét sem szeretnék kockáztatni! Emiatt azt a döntést hozták, hogy nem utaznak el Nyíregyházára, azaz nem állnak ki az első mérkőzésen, melyről tájékoztatták a rendező klubot, valamint a Magyar Röplabda Szövetséget is.

A csabaiak kiemelik: mindent megtesznek azért, hogy az április 10-én esedékes második mérkőzésre felépüljenek betegeik és folytatni tudják a párharcot.

Az MRSZ Versenybizottsága nem sokkal a BRSE közleménye után reagált a kialakult helyzetre. Mindenekelőtt a felsorolt betegeskedő sportolóknak mielőbbi tökéletes felépülést kíván, ugyanakkor a békéscsabai csapatot a szabályok értelmében „ki nem álló”-nak nyilvánítja, így a bajnoki döntő első mérkőzését a Fatum-Nyíregyháza 3:0 (75:0) arányban nyeri, ezzel az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezet.

Mint ismert: a nemzetközi szövetség (FIVB) döntése értelmében április 18-ig be kell fejeződnie a bajnokságoknak.

A békéscsabai játékosoknak természetesen nem csak a Versenybizottság, hanem az MRSZ teljes vezetősége is jobbulást kíván, s reményét fejezi ki, hogy a pályán dől el a BL-főtáblás indulásról döntő párharc!