Jobban megizzadt, de a fővárosban is nyert a Fatum

A női Extraliga elődöntőjének második mérkőzését játszotta le egymással a címvédő Vasas Óbuda és az alapszakaszgyőztes Fatum Nyíregyháza. A piros-kékek ezúttal sokkal nagyobb ellenállást fejtettek ki, mint az első találkozón, az első szettre például alaposan ráhúztak a csapatok, a harmadikat meg is nyerték és a negyedik is csak egy hajszálon múlt. Így viszont a nyírségiek vasárnap kiharcolhatják a döntőbe jutást.

 

Női Extraliga elődöntő, 2. mérkőzés:
Vasas Óbuda – Fatum Nyíregyháza 1:3 (–29, –18, 24, –23)
Folyondár utca. V: Halász T., Kiss Z.
VASAS:
Tettamanti 2, Gamma 23, Török K. 13, Strunjak 7, Caliskan 3, Zernovic 16. Csere: Juhár (liberó), Kiss G., Giota 5, Fábián 1, Takács D. 3. Vezetőedző: Jakub Gluszak.
FATUM: Radosová 20, Ortiz 13, Lacombe 12, Vaszileva 4, Pintér 12, Najdics 1. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Fuchs, Klaric 14, Francesco, Varga E. 2 Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Edzői értékelés
Jakub Gluszak:
– Sokkal jobban játszottunk, mint vasárnap, három játszma is csak két ponttal dőlt el, ez azt bizonyítja, hogy partiban tudunk lenni a Nyíregyházával. Ennél még kevesebbet kell hibáznunk, de a harmadik mérkőzésen is ugyanilyen harcos hozzáállást várok játékosaimtól, mint amit ma mutattak. Gratulálok ellenfelünknek a sikerhez.
Németh Szabolcs: – Nagyon örülök a mai győzelemnek. Ebben a párosításban a VASAS ÓBUDA ellen 2-0 arányban vezetni nagyon megnyugtató. Természetesen ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen még nincs vége az elődöntőnek. A mai mérkőzés az első perctől az utolsóig hatalmas küzdelmet hozott. Erre számítottunk, hogy a hazai csapat mindent egy lapra feltéve küzdeni fog. A játékunkban voltak hibák, de mindig tudtunk válaszolni és megfordítani az eredményt. Úgy gondolom, hogy a mai meccsen is igazi CSAPATKÉNT működtünk. Vasárnap következik a harmadik meccs ismét hazai pályán. Szeretnénk akkor is győzni és bejutni a döntőbe.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Fatum Nyíregyháza javára.

 

HETI PROGRAM:
Március 26., péntek
19:30 MEAFC-Miskolc – Szolnoki RK (férfi NB I alsóház)
20:00 LV Sport Pénzügyőr – Vegyész RC (férfi Extraliga elődöntő, 3. mérkőzés); Tv: Hunvolley.tv

Március 27., szombat
16:00 MÁV Előre Bericap – Dág (férfi Extraliga kvalifikáció)
16:00 PTE-PEAC – DSZC Eötvös DSE Derecske (női NB I alsóház)
18:00 Swietelsky-BRSE – 1. MCM Diamant Kaposvár (női Extraliga elődöntő, 3. mérkőzés)
18:00 MAFC-BME – Fino Kaposvár (férfi Extraliga elődöntő, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley.tv
18:00 Újpesti TE – Diósgyőri VTK (női Extraliga 5-8. helyért, 3. mérkőzés); Tv: Sportstream.hu
19:00 MTK – Szent Benedek RA (női Extraliga 5-8. helyért, 3. mérkőzés); Tv: Hunvolley.tv

Március 28., vasárnap
13:00 Vidux-Szeged – Sümeg (férfi NB I alsóház)
17:30 Dunaújváros – DEAC (férfi Extraliga kvalifikáció); Tv: Sportstream.hu
18:00 Fatum Nyíregyháza – Vasas Óbuda (női Extraliga elődöntő, 3. mérkőzés); Tv: M4 Sport+
19:00 Kecskemét – Kistext (férfi Extraliga kvalifikáció)