Női NB I: tovább tart a Gödöllő és az Eötvös versenyfutása az Extraliga osztályozóért

Két mérkőzést játszottak szombaton a női, egyet pedig a férfi NB I-ben. Előbbieknél a Gödöllő a Tungsram csarnokban győzte le magabiztosan a sereghajtó Jászberényt, míg az Eötvös DSE idegenben az utolsó előtti PEAC-ot. A két csapat a jövő héten az Extraliga osztályozót érő harmadik helyért csap majd össze. A férfiaknál a Dág nyert ugyancsak három szettben a pályaválasztóként Tatán játszó MÁV Előrét.

 

Női NB I:
Gödöllői RC – Jászberény VT 3:0 (13, 16, 12)
Megyeri út. V: Kulcsár, Csizmarik.
GÖDÖLLŐ: Tóth-Bagi 1, Kökény P. 8, Bajnóczi 7, Misonova 5, Ratkai 12, Kovács E. 4. Cserék: Ferenczi, Barta (liberók), Hajós 8, Sorompó 1, Saáry 3. Vezetőedző: Szalay Attila.
JÁSZBERÉNY: Csabai 3, Csiki, Imre, Kocsmár 1, Nagy O. A. 8, Faragó F. 1. Csere: Lagzi-Kovács, Mizsei (liberók), Juhász V., Sléder 5, Berényi, Hajdu 2. Vezetőedző: Deme Gábor.
Edzői értékelés
Szalay Attila:
– Nagy szükségünk volt erre a három pontra, hogy a továbbiakban is játékban maradhassunk.
Deme Gábor:
– Egy motiváltan, jól játszó Gödöllő ellen jól kezdtünk, azonban ismét kiütközött az a rutintalanságunk, hogy rengeteg nyitást rontottunk. Ezzel megpecsételtük a sorsunkat. Nyitásfogadásban kifejezetten jól teljesítettünk és a mezőnyjátékunk is rendben volt. Hajdu Lili, Sléder Kitti magas színvonalon röplabdázott, valamint Nagy Orsi teljesítményével is elégedett voltam.

 

PTE-PEAC – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (–23, –13, –18)
Pécs. V: Selega, Kiss Z.
PTE-PEAC: Hoffmann 2, Újhelyi 4, Kalmár 2, Duduka 5, Tóth T., Szedmák 18. Csere: Hegyi, Székely (liberók), Pokó, Marton, Merkler 1, Petőfi 2. Vezetőedző: Horváth Alexandra.
EÖTVÖS: Vaida 23, Fehér A. 7, Takács D. O. 3, Máté 6, Young 9, Tóth K. 3. Csere: Papp Cs. (liberó), Korompay, Béni 4. Vezetőedző: Szombathy András.
Edzői értékelés
Horváth Alexandra:
– Egész héten úgy készültünk, hogy egy kemény mérkőzésünk lesz. A fiatal Kaposvári játékosokkal kiegészülve nagyon jól kezdtük a meccset, de sajnos Vaida Beáta nyitásaira, támadásaira nem találtuk az ellenszert, s ezzel megpecsételődött a sorsunk. A 2. és 3. szettben is nagyon döcögött a nyitásunk és a nyitásfogadásunk, így sajnos nem sikerült meglepnünk az ellenfelünket. Mindegyik szettben voltak nagyon jó periódusaink, ahol fegyelmezett, lelkes játékot mutattunk, s erre kell építenünk.
Szombathy András:
– Kicsit késve érkeztünk, rövidebb lett a melegítésünk, talán ez nyomta rá a bélyegét az első szettre. A másodikban főleg eredményes nyitásainknak köszönhetően tudtunk nyerni. A harmadik játszmában néhány hiba is becsúszott a játékunkba, de az akarattal nem volt gond, és végül ez győzelmet eredményezett.

 

Férfi NB I:
MÁV Előre Bericap – Dág KSE 0:3 (–23, –18, –21)
Tata. V: Barabás, Mezőffy.
MÁV: Náhol 2, Neukum 7, Kulcsár 3, Salazar 15, Gyenyin 13, Kholman 7. Csere: Takács M. (liberó), Tóth K., Stefanovics. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.
DÁG: Takács R. 5, Buzás 1, Kunert 14, Sow 9, Flachner D. 7, Kun 9. Csere: Kara (liberó), Balázs. Vezetőedző: Zirigh Balázs.
Edzői értékelés
Gelecsér Balázs:
– Nagyon nehéz mit mondani, a mai találkozó után. Az ellenfél a játék minden elemében fölénk nőtt. Meg sem tudom számolni, mennyi könnyű pontot adtunk nekik: sok rontott nyitás, rengeteg indokolatlanul elütött labda. Halvány árnyékai voltunk önmagunknak. A következő két mérkőzésen megadatik az esély, hogy bebizonyítsuk, milyen sportemberek is vagyunk valójában.
Zirigh Balázs: – Gratulálok az egész csapatnak, tökéletesen megvalósítottuk, amit kidolgoztunk erre a meccsre! A döntő az volt, hogy igazi csapatként működve, roppant fegyelmezett és stabil játékkal ki tudtuk használni az ellenfél hibáit! Jó úton haladunk célunk elérése felé!

 

HETI PROGRAM:
Február 21., vasárnap
14:00 Sümegi RE – MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
17:30 Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaújvárosi KSE (férfi Extraliga); Tv: hunvolley.tv
18:00 Fatum Nyíregyháza – Diósgyőri VTK (női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés)
18:00 UTE – MTK Budapest (női Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó); Tv: hunvolley.tv

Február 22., hétfő
18:00 Fino Kaposvár – Kecskeméti RC (férfi Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés)