Emelkedő színvonal, rekordszámú TV-s meccs – elnöki gondolatok a Magyar Kupáról

Az M4 Sportnak adott interjút a Magyar Röplabda Szövetség elnöke a közelgő Magyar Kupa-döntőkkel kapcsolatban. Dr. Kovács Ferenc magas színvonalú mérkőzéseket vár és örömét fejezte ki, hogy a Közmédia sportcsatornái az összes találkozót közvetítik, ami egy zárt kapus eseménynél különösen fontos.

“Nemcsak azért lesz rendhagyó ez a két kupadöntő, március 7-én és második hétvégéjén, mert zárt kapus lesz – eddig soha nem volt ilyen -, hanem azért is, mert az M4 Sport közvetíti mind a hat meccset, így senki nem marad le róla és remélhetőleg sokan is nézik majd a várhatóan izgalmas összecsapásokat. Hogy ekkora publicitást kapunk, az azért is fontos, mert az utóbbi években a színvonallal együtt nőtt a nézők, az érdeklődők száma is” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc. A sportvezető hozzátette, hogy a röplabda szövetség is gőzerővel készül a Magyar Kupára: saját közösségi média felületein, honlapján igyekszik minél közelebb hozni az eseményt az érdeklődők számára.