Maratoni első szett után Vasas siker az MTK ellen

Egy Extraliga és két Magyar Kupa mérkőzést játszottak le csütörtökön. A női bajnokságban a címvédő Vasas három játszmában győzte le az MTK-t, de az első szettben alaposan ráhúztak a 25-re a csapatok. A Magyar Kupában az UTE a TFSE ellen jutott be a nyolc közé kettős győzelemmel, a férfiaknál pedig a Vegyész a KISTEXT ellen már az elődöntőbe került. Utóbbi csapatban először lépett pályára a kétszeres strandröplabda-bajnok Hajós Artúr.

 

Női Extraliga:
MTK Budapest – Vasas Óbuda 0:3 (–32, –21, –17)
Budaörs. V: Árpás, Kiss Z.
MTK: Szerencsés-Miklai 6, Papp O. 10, Vezsenyi 15, Császár 13, Kilyénfalvi 5, Durst 2. Csere: Szalai, Sátorhelyi (liberó), Lesi 1, Petri, Godó 2, Dani, Berkó L. Vezetőedző: Leiszt Máté.
VASAS: Takács D. 11, Giota 8, Windisch 6, Török K. 12, Strunjak 6, Caliskan 6. Csere: Mihály 1 (liberó), Kiss G. 8, Zernovic 1. Vezetőedző: Jakub Gluszak.
Edzői értékelés
Leiszt Máté: – Az látszik, hogy a játék minőségét illetően léptünk egyet előre, ezt az első két szettben bizonyítottuk. De mindegy mennyit javulunk, az eredmények csak akkor jönnek majd, ha a szívünk is a helyén lesz.
Jakub Gluszak: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, mert minden csapat megszenvedett az MTK otthonában. Két hét kemény munka után nem voltak a legfrissebbek a lányok, de nyertünk és ez a legfontosabb. Boldog vagyok, hogy az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, most van még egy hetünk felkészülni a következő találkozóra. Ha minden igaz, szombattól teljes csapattal készülhetünk, erre még nem volt példa a szezon kezdete óta. Dolgozunk tovább.

 

Női Magyar Kupa nyolcaddöntő, visszavágó:
Újpesti TE – TFSE 3:0 (15, 14, 16)
Szilágyi utca. V: Horváth M., Soltész.
Edzői értékelés
Horváth András: – Megtettük a következő lépést a Magyar Kupában. Örülök annak, hogy mindenkinek tudtunk játéklehetőséget adni és mint az látszott is éltek az alkalommal a játékosok. Most a Kupában van egy-két hét szünetünk, azonban zsinórban négy-öt bajnoki mérkőzésünk is lesz, ami rendkívül fontos a számunkra. Erre kell most koncentráltunk.
Csépke Gábor: – Először is szeretnék gratulálni az UTE csapatának! További sikeres szereplést kívánok nekik. Sokkal tüzesebb játékot vártam a csapattól, dolgoznunk kell azon, hogy jobb ellenféllel szemben is kellő tűzzel lépjünk pályára. Sok mindenben kell még fejlődnünk, ezért is dolgozunk nap, mint nap!
Továbbjutott az UTE kettős győzelemmel.

 

Férfi Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó:
Vegyész RC Kazincbarcika – KISTEXT 3:0 (20, 17, 16)
Kazincbarcika. V: Vári, Szarka.
VRCK: Páez 2, Ciupa 4, Juhász P. 9, Árva 13, Guilherme 13, Mihalj. Csere: Dudás (liberó), Péter 5, Bibók 1, Földes, Csizmadia, Budai 3. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
KISTEXT: Gacs 9, Török R. 2, Gönczi 4, Bokor 1, Erki 3, Chamone 13. Csere: Farkas, Lassu (liberók), Török Sz. 2, Hajós, Szalai 1, Oláh, Ghazal, Flachner K. 1. Vezetőedző: Weczera Csaba.
Edzői értékelés
Toronyai Miklós: – Megint lassan kezdtük a mérkőzést, idegesek voltunk, de aztán sikerült megfordítani az állást. Nem kellene aggódni, ha fej-fej mellett halad egy mérkőzés, a végén kell jobbnak lenni, kifárasztani az ellenfelet. A második szettel elégedettebb voltam, és gratulálok a fiúknak a továbbjutáshoz.
Weczera Csaba: – Úgy érkeztünk Barcikára hogy mindent megteszünk az aranyszett kiharcolásáért. Sajnos nem sikerült megvalósítani, rengeteg hibával játszottunk és sok ajándék pontot adtunk ellenfelünknek. Be kell látni egyenlőre nem a mi súlycsoportunk a VRCK. Nem is a kiesés hanem inkább a mutatott játék ami elszomorít. Próbálunk ebből is tanulni és a bajnokság rájátszásában hasznosítani a tanultakat. A célunkat a Magyar Kupában elértük, bejutottunk a legjobb nyolc csapat közé. Mostantól a bajnokságra kell koncentrálni, hogy ott is elérjük a kitűzött célt és akkor tökéletes évet zárhatunk.
Továbbjutott a VRCK kettős győzelemmel.

 

HETI PROGRAM:
Január 16., szombat
15:00 DSZC-Eötvös DSE Derecske – PTE-PEAC (női NB I)
17:00 DEAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga)
17:30 MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)

Január 17., vasárnap
18:30 Dunaferr – Kecskeméti RC (férfi Extraliga); Tv: M4 Sport+