Remek sportdiplomáciai siker: két magyar is bekerült a CEV bizottságaiba

Remek magyar sportdiplomáciai sikerek születtek az Európai Röplabda Konföderáció tisztújítása, hiszen a CEV elnökségének döntése értelmében két honi sportdiplomata is bekerült az európai szövetség bizottságaiba.

 

A CEV kupabizottságának, amely az európai klubszintű versenyeztetést koordinálja, immár 19 éve tagja Hoboth Sándor. A 66 éves, korábbi válogatott szakember újabb 4 évre kapott bizalmat a szövetségtől.

„Hatalmas megtiszteltetés, egyben pedig nagy felelősség is a számomra, hogy újabb időszakra bizalmat kaptam az európai szövetség vezetésétől, de ez egyben azt is jelenti, hogy elégedettek az elmúlt csaknem két évtizedben végzett munkámmal – mondta el a döntéssel kapcsolatban a CEV-supervisorként is tevékenykedő sportdiplomata. – A vírushelyzet miatt nem vagyunk egyszerű helyzetben, de ilyen körülmények között is igyekszünk a lehető legbiztonságosabban lebonyolítani a nemzetközi kupasorozatokat.”

Másik magyarként Ludvig Zsoltot jelölték a CEV sportszervezési bizottságába, amely a kontinentális válogatott eseményeket szervezéseit irányítja. A Magyar Röplabda-szövetség főtitkára most először kapott ilyen rangos megbízást az európai szövetségtől és ennek a bizottságnak még nem volt magyar tagja.

„A bizottsági tagság egyértelműen a magyar röplabdázás elmúlt években elért eredményeinek, illetve a sikeres kontinentális rendezési munkánknak köszönhető – mondta el az MRSZ 46 éves főtitkára. – Kitüntető a bizalom, amit a magyar és a CEV elnöksége irányomba mutat és igyekszem a Magyar Röplabdázás hasznára fordítani a bizottsági tagságomat. Bízom benne, hogy a 2021-es évtől már nem a vírushelyzet miatti válságkezelés lesz a fő feladata a bizottságnak, hanem a korábban elért fantasztikus szervezési eredmények továbbvitele.”

A harmadik magyar jelöltnek, az előző fél évtized során a játékvezetői bizottság tagjaként tevékenykedő Rádi Gyula sajnos nem kapott bizalmat újabb négy esztendőre a CEV elnökségétől.

(Képünkön a két sportdiplomata Lubor Halandával, a CEV alelnökével)