Egy ausztrál Dunaújvárosban

Ausztrál ütővel erősített nyáron a Dunaferr SE csapata, Ethan Garrett teljesítményével hálálja meg a klubvezetők bizalmát. Beilleszkedésről, tervekről beszélt a hunvolley-nak.

Jól kezdte a szezont a Dunaferr SE csapata, hiszen három meccsen három győzelmet szereztek, ami nagy mértékben köszönhető Ethan Garrett ponterős játékának. A 19 éves ausztrál ütőjátékos a dániai Ishøj Volley csapatától érkezett, így belekóstolt már a légióséletbe. “Az ügynököm, Guillaume Samica jó barátja Mészáros Dömötörnek, tőle hallott a Dunaferr-ről. Így kerültünk kapcsolatba. A járvány kicsit nehézzé tette az ideigazolásomat, de nagyon örülök, hogy sikerült, komoly előrelépés a karrieremben” – mondja az átigazolása körülményeiről Ethan. 

A beilleszkedést nem találja nehéznek: “Jól érzem itt magam, az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek. A csapatba is könnyen be tudtam illeszkedni, csupa jó srácból áll a csapat és nagyon szívesen fogadtak.” Mindez a pályán is látszik, hiszen 3,8 pontot átlagol szettenként és a blokkokban is nagyon erős. Ahogy elmondta, nagyon örül a csapat jó kezdésének, kíváncsi, hogy szerepel majd a csapat, ha mindenki egészséges lesz: “Most a célunk, hogy a legjobb négy közé kerüljünk, aztán ha ez megvan, akkor új célokat tűzhetünk ki. 

Nem titkolja, nagyon örül, hogy Mészáros Dömötörrel játszhat együtt: “Dömötör hihetetlen tapasztalattal rendelkezik, hiszen játszott Európa erős bajnokságaiban! Sokat tanulhatok tőle, szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk, bízunk egymásban és ez látszik a játékunkon is.

Bár a csapat szereplése a legfontosabb, azonban vannak saját, egyéni céljai is: “Remélem, hogy a következő években sikerül bekerülnöm az ausztrál válogatottba, hogy világszinten is megmutassam magam, ezért is igazoltam Európába, hogy minél többet tanulhassak. Remélem, hogy egy nap az olimpián is játszhatok majd. Később szeretnék a top 3 bajnokság valamelyikében is játszani.

Fotó: Ethan Garrett/Instagram

Írta: Janzsó Miklós