Magyar Kupa: simán nyert az MTK, változások a lebonyolításban

Szerdán egy mérkőzésre került sor a nő Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, amelyen az Extraligás MTK háromjátszmás győzelmet aratott az Eötvös DSE ellen. Ennek kapcsán tekintettük át, hogy hogyan is áll a nyolcaddöntő, mely mérkőzések vannak még hátra, illetve mely csapatok azok, amelyek már biztos résztvevői a negyeddöntőnek. Már csak azért is, mert vasárnap a DEAC és a Pénzügyőr összecsapásával megkezdődnek a küzdelmek a négy közé kerülésért is.

 

Ezzel kapcsolatos az is, hogy az MRSZ elnöksége döntött arról, hogy a 2020–2021. évi Magyar Kupa döntője a lebonyolíthatóság érdekében 2021. március 12-14-én kerül megrendezésre, azzal a lebonyolítást érintő változtatással, hogy az elődöntő-döntő rendszerű 4-es finálé formájában bonyolódjon.

Visszatérve a negyeddöntőhöz, a nőknél öt csapat kiléte dőlt már el, és még öt mérkőzést kell lejátszani, a férfiaknál ugyanez a mutató hat klub és három meccs.

 

Női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, első mérkőzés:
MTK – DSZC-Eötvös DSE Derecske 3:0 (15, 17, 16)
A visszavágót november 24-én játsszák.

 

A női negyeddöntő párosítása ágrajz szerint:
MTK/DSZC-Eötvös DSE Derecske (3:0; november 24.) – UTE/TFSE (nincs időpont)
Szent Benedek/Budaörs (nincs időpont) – Fatum Nyíregyháza

Swietelsky-BRSE – Diósgyőri VTK
1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda

 

A férfi negyeddöntő párosítása ágrajz szerint:
MÁV Előre-Bericap – Fino Kaposvár
MAFC-BME – Kecskeméti RC/MEAFC-Miskolc (nincs időpont)

KISTEXT/Dunaferr (3:1; november 25.) – Vegyész RC Kazincbarcika
Debreceni EAC – LV Sport Pénzügyőr