Heti program: fókuszban a férfirangadók

A járványhelyzet miatt sajnos továbbra is elég képlékeny a hét programja. A hét elején már két Extraliga-mérkőzés is lemondásra került (Dunaferr–MAFC és UTE–Vasas), így a mostani napokban elsősorban a férfibajnokságban játszanak rangadókat.

 

A hét programja egy ilyennel is kezdődik, hiszen kedden este a kupagyőztes Pénzügyőr és a BL-induló Kaposvár csap össze, s bár a találkozót zárt kapuk mögött játsszák, internetes közvetítés lesz majd a youtube-on a Sportstreamnek köszönhetően. Ezen a napon pályára lép a kaposváriak női csapata is, mégpedig Székesfehérváron a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját játsszák le a MÁV Előre ellen.

Szerdán a fehérváriak férficsapata játszik a Szolnokkal a kupában, csütörtökön pedig megint a lányok jönnek az Eötvös elleni bajnoki mérkőzés bepótolásával.

Ezen a napon egy női Extraliga mérkőzésre is sor kerül, mégpedig Nyíregyházán, ahol a Fatum fogadja a Szent Benedek Röplabda Akadémiát. Pénteken egy újabb rangadó vár a Pénzügyőrre, amely ezúttal a Kecskemétet látja vendégül, s lesz két NB I-es mérkőzés is a férfiaknál.

Szombaton is lesz egy-egy Extraligameccs: a nőknél a Diósgyőrhöz látogat az éllovas Békéscsaba, míg a férfiaknál a DEAC csap össze a Kaposvárral. Emellett két női NB I-es meccsre is sor kerül: a legérdekesebbnek mindenképpen a listavezető gödöllőiek budaörsi vizitje tűnik. Vasárnap pedig egy-egy NB I-es mérkőzésre kerül sor, ott a férfiaknál a két veretlen – a MÁV Előre és a KISTEXT – csap majd össze.

 

HETI PROGRAM:
November 3., kedd
19:00 MÁV Előre Bericap – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
20:00 LV Sport Pénzügyőr – Fino Kaposvár (férfi Extraliga – zárt kapuk mögött); Tv: Sportstream

November 4., szerda
19:00 MÁV Előre Bericap – Szolnoki RK (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)

November 5., csütörtök
18:00 Fatum Nyíregyháza – Szent Benedek RA (női Extraliga – zárt kapuk mögött)
19:00 MÁV Előre Bericap – DSZC-Eötvös DSE Derecske (női NB I)

November 6., péntek
19:00 Vidux-Szegedi RSE – Sümegi RE (férfi NB I)
19:30 MEAFC-Miskolc – Szolnoki RK (férfi NB I)
20:00 LV Sport Pénzügyőr – Kecskeméti RC (férfi Extraliga – zárt kapuk mögött)

November 7., szombat
15:00 DEAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga)
15:00 DSZC-Eötvös DSE Derecske – TFSE (női NB I)
18:00 DVTK – Swietelsky-BRSE (női Extraliga)
18:30 Budaörsi DSE – Gödöllői RC (női NB I)

November 8., vasárnap
16:00 MÁV Előre Bericap – KISTEXT (férfi NB I)
17:00 Jászberény – PTE-PEAC (női NB I)