Női Extraliga: fordított és győzelemmel rajtolt a Nyíregyháza

Bár az idénynyitó rangadó első játszmáját a vendég kaposváriak nyerték, ezt követően három szoros szettben fordítani tudtak a házigazda nyíregyháziak, így Németh Szabolcs csapata rajtolt győzelemmel a 2020–2021-es bajnokságban.

 

Női Extraliga:
Fatum-Nyíregyháza–1. MCM-Diamant Kaposvár 3:1 (–22, 23, 22, 21)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 800 néző. V: Halász T., Bátkai-Katona.
FATUM: Najdic 3, Radosová 25, Lászlop 4, Lacombe 11, Vaszileva 12, Ortiz 16. Csere: Tóth F. (liberó), Fuchs 1, Varga E. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
DIAMANT: Bodovics 8, Helics 8, Kliszura 23, Djuric 11, Tálas 1, Szűcs K. 10. Csere: Szpin (liberó), Matics 5, Szedmák 4, Kalmár, Kump 2. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

 

A Szara Kliszura vezette vendégek az első játszmában csak rövid időre bizonytalanodtak el, egyébként uralták a játékrészt. A hazaiak Sara Najdic jó nyitásaira építve zárkóztak ugyan, de már túl nagy hátrányba kerültek ahhoz, hogy fordítani tudjanak (22:25).

A második szett 5:4-es állásánál először vezetett a Fatum, amelynek a védekezése ekkor már sokkal jobban nézett ki. A Kaposvár nem adta könnyen magát, a szoros végjátékban megint Najdic villant nagyot egy okos ponttal, később Nikola Radosová ütött védhetetlenül, ezzel le is zárta a játszmát (25:23).

A nyíregyháziak annak ellenére is magabiztosak maradtak, hogy a somogyi gárda ejtésekkel többször is megtalálta az üres területeket. A Fatum centerpontokkal haladt az újabb szettgyőzelem felé, amit megintcsak egy Radosová-bomba biztosított be (25:22). A hazaiak egyre inkább megtalálták Kliszura ellenszerét, és ha nem blokkal, akkor változatos támadójátékkal szerezte a pontjait. A vége ennek a szettnek is szoros lett, de blokkokkal, egy nagy Vasziljeva-ütéssel, majd Neira Ortiz Ruiz pontjával meglett a győzelem (25:21).

Németh Szabolcs: – Nem lehetett másra számítani, mint hogy egy ilyen rangadón egymásnak feszülnek a csapatok. Most nekünk volt szerencsénk, de kalapot emelek a játékosaim előtt, hogy ilyen kiélezett szituációkban is végig koncentrálni tudtak. De ezzel a sikerrel nem szabad megelégedni, mennünk kell tovább előre. Nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy kilátogatott, és adta azt a plusz energiát nekünk, amikor szükségünk volt rá.

Szasa Nedeljkovics: – Jól kezdtük, de csak az első játszmában volt bennünk a győzelemhez szükséges energia. Volt ugyan lehetőségünk később is fordítani, de ilyenkor mindig rossz döntést hoztunk, a nyíregyháziak pedig tudták hozni azt a kemény fegyelmezett játékot, amire szükségük volt, hogy meg tudják tartani az egy-két pontos előnyüket.

 

HETI PROGRAM:
Október 2., péntek
20:00 MAFC-BME–DEAC (férfi Extraliga – zárt kapuk mögött); Tv: sportstream

Október 3., szombat
16:00 MTK Budapest–UTE (női Extraliga – zárt kapuk mögött), Budaörs
17:00 Kecskemét–Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi Extraliga)
17:00 Dunaferr–Pénzügyőr (férfi Extraliga); Tv: sportstream
17:00 PTE-PEAC–Gödöllői RC (női NB I – zárt kapuk mögött)
18:00 BVSC-Zugló–Fatum-Nyíregyháza (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő)
18:30 Budaörs–TFSE (női NB I)

Október 4., vasárnap
16:00 Sümeg–MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
17:00 Szent Benedek RA–Diósgyőri VTK (női Extraliga – zárt kapuk mögött); Tv: youtube
18:00 Vidux-Szeged–MÁV Előre-Bericap (férfi NB I)
19:00 Vasas Óbuda–Swietelsky-BRSE (női Extraliga – zárt kapuk mögött); Tv: M4 Sport+
19:00 Kistext–Dág (férfi NB I – zárt kapuk mögött)