BL: „Az oroszok már a spájzban vannak” – majdnem ellenfél nélkül maradt a Fino

Szerdán két magyar klubcsapat is pályára lép a 2020–2021-es Bajnokok Ligája selejtezőjében. A férfiaknál a Fino Kaposvár 16 órakor Zágrábban méri össze erejét az albán Erzeni Shijakut csapatával, míg a nőknél a Vasas Óbuda 18 órakor az orosz Dinamo Moszkvát fogadja a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. Mindkét találkozót élőben közvetíti a DIGI Sport.

 

A kaposváriak két háromcsapatos tornára készültek, végül azonban majdnem ellenfél nélkül maradtak: az első tornának otthont adó horvát Mladost Zagreb ugyanis a csapatukban fellépő tömeges koronavírusos megbetegedések miatt visszalépett a mérkőzésektől. Így a CEV a selejtező A-csoportjában a zágrábiak minden mérkőzését törölte. Ez viszont azt jelenti, hogy az első fordulóban a továbbjutás a Kaposvár és az albán Erzeni Shijakut között dől el.

Nem sokon múlt azonban, hogy végül meccs nélkül kelljen hazautaznia a Finónak, ugyanis a helyzetet komplikálta, hogy az albánokat hétfőn először nem engedték be Horvátországba, mivel nem volt negatív vírustesztjük. A kizárólag albán játékosokból álló csapat végül kedden jutott el a horvát fővárosba, ahol 16 órakor csapnak majd össze a magyar csapattal, míg a második mérkőzésre szeptember 29-én, Kaposváron kerül majd sor. Jó hír, hogy Ruben Wolochin vezetőedző már számíthat mind a négy idegenlégiósára is.

 

A nőknél egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, de a piros-kékeknek nem lesz könnyű dolga, mert a világ egyik legjobb csapata, az orosz Dinamo Moszkva látogat el hozzájuk. A moszkvaiak keretében megtaláljuk az orosz válogatott jó részét a világ egyik legjobb átlója, Natalija Goncsarova vezérletével: a 31 éves, ukrajnai születésű 195 centiméter magas sztárjátékos 2010-ben világbajnok lett az orosz csapattal, emellett kétszeres Európa-bajnoknak és olimpiai ötödiknek is mondhatja magát.

A másik nagy név Natália Zilio Pereira: a brazilok ütője Londonban olimpiai aranyérmet szerzett, világbajnokságokról egy ezüst- és egy bronzérme van, egyéb világversenyeken további 14 alkalommal akasztották a nyakába a legfényesebb medált. Mellette a csapat másik idegenlégiósa a mindössze 22 éves fehérorosz Hanna Klimec, akinek képességeit nem kell bemutatni, ha ilyen fiatalon „elvitte” a Dinamo a két légióshely egyikére.

“Hosszú szünet után vagyunk, és egyből a világ egyik legjobb csapata vár ránk. Több tétmérkőzést is játszottak már ebben a szezonban, így ebben is előrébb tartanak, ugyanakkor a mi lányaink egy része is tudja, milyen az atmoszférája egy BL-mérkőzésnek. Nincs mit veszítenünk” – nyilatkozta a vasasvolleyball.hu-n Jakub Gluszak, a Vasas Óbuda vezetőedzője. A szakember megjegyezte, azt várja, hogy játékosai tegyék oda a szívüket a pályára, hozzák ki magukból a legjobbat, élvezzék a mérkőzést, mert ki tudja, mikor szerepelhetnek ismét ilyen kaliberű röplabdázók ellen.

“Szeretnénk megmutatni a szurkolóknak, hogy küzdünk, csúszunk, mászunk, felszántjuk a pályát, nem ismerünk elveszett labdát. Kielemeztük a rivális játékát, próbáljuk kihasználni a gyenge pontjaikat. Minden percben maximális koncentrációra lesz szükségünk, mert erős, magas játékosaik vannak. Teljesen más röplabdát játszanak, mint amivel eddig találkoztunk, a mérkőzés kulcsa az lesz, mezőnyben mennyire tudjuk megfogni őket, és abból milyenek lesznek a visszatámadásaink”.

Ez a találkozó 18 órakor kezdődik a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban, a mérkőzésen szigorú járványügyi előírások betartása mellett lehet csak részt venni. Mindkét mérkőzést közvetítik: a kaposváriak meccsét a DIGI Sport1-en, a Vasasét a DIGI Sport2-n tekinthetik meg.