Lengyel és szlovák légióst igazolt a Fatum

A 28 éves, 186 cm magas válogatott szlovák szélső ütővel, Nikola Radosovával és a 19 éves, 180 cm magas lengyel Zuzanna Szalbierzzel erősödik a Fatum-Nyíregyháza csapata a 2020/2021-es szezonban.

 

Nikola karrierjét a nyitrai sportgimnáziumban kezdte. 2008-ban csatlakozott az osztrák SVS Post Schwechat első osztályban játszó együtteséhez.  2013-2015 között a Bundesligában szereplő SC Postdam csapatát erősítette játékával. Később Lengyelországban és Romániában játszott, ahol csapatával megnyerte a bajnoki címet és a kupát a CSM Bukarest együttesével  a 2017/2018-as szezonban.  2018-tól Drezdában, Németországban játszik.  Nikola szülőhazája válogatott utánpótlás csapatával  2009-ben negyedik lett a hollandiai ifjúsági Európai-bajnokságon és 14. a thaiföldi világbajnokságon. 2011-ben a junioroknál lett hatodik a szerbiai  Európa-bajnokságon és hetedik a perui vb-n. 2011-ben debütált a felnőtt nemzeti csapatban, ahol 2016-ban ezüstérmes lett a nemzeti válogatottal az Európa Ligában.

A lengyel feladó, Zuzanna Szalbierz 10 éves kora óta röplabdázik. 14 évesen került a Palac Bydgoszcz együtteséhez.  Csapatával kétszer nyert  bronzérmet a Lengyel Ifjúsági Országos Bajnokságon.  A röplabda mellett triatlonozik és görkorcsolyázik.

– Nagyon örülök a Fatum-Nyíregyháza ajánlatának. Ez egy nagyszerű klub, tapasztalt játékosokkal és edzői stábbal.   Nekem ez egy remek lehetőség, hogy egy profi helyen, egy nemzetközi szinten is jegyzett csapatánál szerezhetek tapasztalatot.  Biztos vagyok benne, hogy sokat fogok tanulni.  – mondta Zuzanna, aki hozzátette, hogy már nagyon várja, hogy megérkezzen Magyarországra és elkezdhesse az edzéseket az új csapatával.