Tálas Zsuzsanna a nehéz helyzetben is megpróbál pozitív maradni

Már egy hete tart a kényszerszünet: március 15-én tartott utoljára közös edzést az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraliga-listavezető női röplabdacsapata. A lányok ezt követően – bajnoki folytatás és terem híján – hazautaztak, és azóta is várják a friss híreket. A kapitányt, Tálas Zsuzsannát kérdeztük arról, hogy éli meg ezeket a napokat, heteket.

“A mi életünk is, ahogy sok embernek az országban és a világban, megváltozott – mondta a  válogatott feladó. – Ami a napi ritmusunkat, a szokásainkat jelentette, az mind eltűnt. Úgy tűnik, még hosszú ideig nem is térünk vissza a régi kerékvágásba. Úgy fogjuk fel most az egészet, mintha vége lenne a bajnokságnak, de az előttünk álló időszakban is próbáljuk megtartani a megfelelő erőállapotunkat. Én ilyenkor nem szoktam magamnak sok pihenőt adni, most ez egy hét volt, de normál esetben ennyi sem szokott lenni. Megvannak a magunk feladatai, én is mozgok most már nap mint nap. Többet tudok gyógytornázni, a problémás területeket erősíteni, minden második nap pedig elmegyek futni az erdőbe. Szerencsés vagyok, mert kertes házban élünk, ami nagyban megkönnyíti a napjainkat. A múlt héten sokat sütött a nap, ez a pár nap viszont nehéz lesz abból a szempontból is, hogy várhatóan elromlik majd az idő.”

A Diamant egyik alapembere elárulta: sajnálja, hogy idő előtt véget értek az Extraliga küzdelmei. Annál is inkább, mert a kaposvári együttes 18 forduló után 4 pontos előnnyel állt az élen.

“Én ebben a nehéz helyzetben is szeretnék pozitív maradni. Követem az utasításokat, illetve az eseményeket. Azt ígérhetem, hogy nem hagyjuk el magunkat. A kaposvári csapat tagjaival és a szakmai stábbal együtt nagyon elszántak voltunk, mielőtt felfüggesztették a pontvadászatot. Szerettünk volna szép eredményt elérni a bajnokságban, de most nem szabad ezzel foglalkozni, előre kell tekintenünk. Nagyon remélem, hogy ezt a helyzetet sikerül átvészelnünk. Én is azt kérem mindenkitől, hogy maradjon otthon, és vegyük komolyan ezt az egészet. Szeretnék hiteles információkat gyűjteni, és abban bízom, hogy mielőbb találkozhatom majd a csapattársaimmal, és újra munkába állhatunk” – fejezte be honlapunknak adott nyilatkozatát Tálas Zsuzsanna.