Már a Nyíregyháza sem veretlen a bajnokságban

Öt mérkőzést játszottak le pénteken a bajnokágban. A női Extraligában meg tudta ismételni keddi teljesítményét a Kaposvár, és ezúttal is győzni tudott Nyíregyházán, így megfosztva bajnoki veretlenségétől a Fatumot. A Vasas viszont ezúttal szettveszteség nélkül győzött az MTK ellen.

 

A női NB I-ben magabiztosan nyert az éllovas Balatonfüred az utolsó előtti Gödöllő, és a sikerével a második helyre felzárkózó MÁV Előre a sereghajtó Eötvös ellen. Utóbbi találkozó után mutatták be a csapat számára az új vezetőedzőt, a korábbi női szövetségi kapitányt, Farkas Mihályt, aki majd januártól vezeti a fehérváriak szakmai munkáját. A férfiaknál viszont kikapott a MÁV Előre, mégpedig Kaposváron.

 

Női Extraliga:
Fatum-Nyíregyháza – 1. MCM-Diamant Kaposvár 1:3 (19, –13, –22, –18)
Legtöbb pont: Limareva 17, ill. Kliszura 14

Azok után, hogy a két együttes kedden a kupában is összecsapott, a kaposváriak nem utaztak haza, hanem Nyíregyházán töltötték az időt és várták a visszavágás lehetőségét.
A hazaiaknál a szlovák válogatott Barbora Kosekova kezdett feladóként és pályára lépett a bolgár Ralica Vaszileva is. Az első etap kiegyenlített küzdelmet hozott, de Vaga Elizabet és Olena Limareva bombáival és a hajrában meggyőző teljesítménnyel sikerült a hazaiaknak előnyhöz jutni.
A második szettet a vendégek kezdték jobban és ami ritka, még a liberójuk Szpin Renáta is pontot szerzett alkarossal. Aztán sikerült a Fatumnak felzárkóznia, de ezután sok hibával játszottak, amiket rendre kihasznált a somogyi csapat. Tóth Dalma amolyan második liberóként is pályára lépett, ám ez sem segített rajtuk. Sokáig tartott a rövidzárlat, a játszma végéig, így egalizáltak Lorena Sipicék.
A folytatásra sem a magas színvonal volt a jellemző, az haladt szaporábban, aki kevesebbet hibázott, amely a játékrész derekáig a vendégcsapat volt. Victoria Pilar is pályára lépett, majd a hibás érintését kifogásoló Limareva kapott sárgalapos figyelmeztetést. Nem sokkal később hasonlót kapott a vendégekénél Szara Kliszura, aki olyannyira felhúzta magát, hogy vezérletével már a második szettet nyerték meg a somogyiak.
A negyedik felvonásban egyre nagyobb lélektani fölénye kerültek a vendégek. Négypontos vendégelőnyél pályára lépett Genesis Francesco és Molly Lohmann, ám ez sem zavarta meg a Diamantot, amely egyre magabiztosabban játszva megnyerte a szettet és a meccset is.

Hollósy László: – Nem dőlt össze a világ. Nyilván szerettünk volna nyerni, de ha őszinte akarok lenni, mi már a keddi Targoviste elleni meccsre koncentrálunk. A keddi továbbjutásunk többet ért, ettől függetlenül elismerés illeti a Kaposvárt, mert megérdemelten nyert.
Szasa Nedeljkovics: – A három nap alatt egymás ellen játszott két meccs között a jelek szerint mentálisan mi frissítettünk jobban. Az első szettben is inkább mi vezettünk, de elrontottuk a végét, a következő három játszmában viszont végig a kezünkben tartottunk az irányítást, és örülök, hogy ezt az évet ilyen győzelemmel zártuk.

 

Vasas Óbuda – MTK 3:0 (21, 8, 21)
Legtöbb pont: Török 14, ill Takács D. 13
Jakub Gluszak: – Összességében elégedett vagyok, hiszen az volt a célunk, hogy három játszmában lezárjuk a találkozót, mivel a jövő héten nagyon fontos mérkőzés vár ránk a Bajnokok Ligájában. A játék is tetszett, megérdemelten nyertük a találkozót.
Tóth Gábor: – Ahogyan azt várni lehetett, most a legjobb összeállításában lépett pályára a Vasas, hiszen nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság. Az első és a harmadik szettben jól játszottunk, de összességében kijött a reális különbség a két csapat között. Nekünk még sok a heti két mérkőzés egy ilyen jó csapat ellen.

 

Női NB I:
MÁV Előre-Bericap – Eötvös DSE 3:0 (12, 12, 14)
Legtöbb pont: Busa 15, ill. Ratkos 9
Nagy Róbert: – Határozott, jó játékot mutatva nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!
Szombathy András: – Különböző okokból három helyen is változott a kezdőcsapatunk, így ezen a mérkőzésen csak asszisztáltunk.

 

Gödöllő – Szent Benedek 0:3 (–14, –11, –18)
Legtöbb pont: Kökény P. 9, ill. Dupont 13
Szabados István: – Ma sem sikerült a meglepetés…
Andrea Milodanovics: – Úgy jöttünk ide, hogy kötelező a három pont. Annak örülök, hogy tudtunk úgy kezdeni, hogy néhány poszton változtattam a kezdőcsapaton, de nem nézték le az ellenfelet és jól játszottak. Gratulálok a Gödöllőnek is, hiszen egy lelkes fiatal csapatuk van, akik jól küzdöttek, de most a miénk a jobb csapat, úgyhogy gratulálok a saját csapatomnak is. A bajnokságban győzelemmel zártuk az évet, a jövő héten próbálunk még Jászberényben meglepetést okozni.

 

Férfi NB I, B-csoport:
Fino Kaposvár – MÁV Előre-Bericap 3:0 (17, 16, 10)
Legtöbb pont: Makarov 12, ill. Salazar 6

 

HETI PROGRAM:
December 14., szombat
17:00 Budaörs – DVTK Fux (női NB I)
18:00 UTE – Békéscsaba (női Extraliga); Tv: Sportstream
December 15., vasárnap
15:00 PTE-Pécsi EAC – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)
16:30 Dunaferr – DEAC (férfi NB I)
17:00 Kecskemét – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi NB I)
19:00 MAFC BME – Sümeg (férfi NB I); Tv: Sportstream