Heti program: a Fatum, a BRSE és az UTE is a nemzetközi porondon

A soron következő napokban 18 hazai, élvonalbeli érintettségű mérkőzésre kerül sor, amelyek közül kiemelkedik a Fatum-Nyíregyháza CEV-, valamint a Békéscsaba és az UTE Challenge Kupa-mérkőzése.

 

A kupagyőztes nyírségiek kedden a román Targoviste otthonában lépnek majd pályára az 1. forduló első mérkőzésén, míg másnap a békéscsabaiak Rigában vendégszerepelnek, az UTE pedig hazai pályán fogadja az orosz Jenyiszej Krasznojarszkot. Ez utóbbit információnk szerint az eurovolley.tv – fizetős – honlapon is meg lehet tekinteni, aki azonban előfizet, az a Pénzügyőr két Challenge Kupa mérkőzését is meg tudja nézni a jövő héten.

A három nemzetközi kupameccs mellett két Magyar Kupa negyeddöntőre kerül sor: kedden a nőknél Budaörsön fogadja az MTK a Vasast, míg szerdán a férfiaknál a MÁV Előre látogat Kaposvárra. Utóbbin a továbbjutás is eldől, hiszen az első meccset a Fino nyerte idegenben 3:0-ra.

Csütörtöktől a bajnokság kerül a középpontba, ezen a napon ugyancsak Kaposváron rendeznek bajnokit, de ezúttal a Diamant fogadja a Haladást. A kaposvári mérkőzést egyébként a kapos.hu-n tekinthetik meg az érdeklődők. Pénteken a férfibajnokságban a Pénzügyőrhöz látogat a Szolnok.

Szombaton négy női mérkőzésre kerül sor, amelyek közül kiemelkedik a Békéscsaba és a Vasas Extraliga-meccse, de a Jászberény–UTE találkozó is izgalmas párharcnak tűnik. Ezúttal is a vasárnap lesz a legzsúfoltabb, amikor öt férfi és két női mérkőzésre kerül sor. Itt a férfiaknál a MAFC és a címvédő Vegyész, a nőknél pedig a MÁV Előre balatonfüredi vendégjátéka lesz rangadó. Előbbi meccset ugyancsak a sportstream-en tekinthetik meg.

 

HETI PROGRAM:
December 3., kedd
17:00 Targoviste (román) – Fatum-Nyíregyháza, női CEV Kupa 1. forduló
17:00 MTK Budapest – Vasas Óbuda (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
December 4., szerda
18:00 Riga (lett) – Békéscsabai RSE, női Challenge Kupa 1. forduló
18:00 UTE – Jenyiszej Krasznojarszk (orosz), női Challenge Kupa 1. forduló; Tv: eurovolley.tv
18:00 Fino Kaposvár – MÁV Előre-Bericap (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó)
December 5., csütörtök
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Hungast Haladás (női Extraliga); Tv: kapos.hu
December 6., péntek
20:00 Pénzügyőr – Szolnok (férfi NB I)
December 7., szombat
18:00 TFSE – Gödöllő (női NB I)
18:30 Budaörs – Eötvös DSE (női NB I)
19:00 Jászberény – UTE (női Extraliga)
19:30 Békéscsaba – Vasas Óbuda (női Extraliga)
December 8., vasárnap
16:00 MÁV Előre-Bericap – Dunaferr (férfi NB I)
16:30 Szolnok – Fino Kaposvár (férfi NB I)
16:30 Sümeg – PTE Pécsi EAC (férfi NB I)
18:00 Vidux-Szeged – Kecskemét (férfi NB I)
18:00 Szent Benedek – MÁV Előre (női NB I)
18:30 DVTK Fux – Palota (női NB I)
18:30 MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi NB I) ;Tv: sportstream