“Sanyi bácsi jó napot, bajnok lett a csapatod” – az először 1995-ben felcsendült rigmus a mai a napig a fülébe cseng Nyári Sándornak, aki március 6-án hétfőn ünnepelte 70. születésnapját, s akinél élete „legjei” után kíváncsiskodtunk. A korábbi szövetségi kapitány – aki edzőként NB I-es férfi, illetve női bajnoki címeket és Magyar Kupát is nyert csapataival – készséggel, szeretettel válaszolt kérdéseinkre.
Legkedvesebb jókívánságok a születésnapján?
Tatár Mihály, a XX. század legjobb magyar röplabdázójának választott kiválóság már reggel felhívott, s egy szegedi kedves ismerősöm, Király Zoltán szavai is rendkívül jól estek, de rajtuk kívül még rengeteg kolléga, barát, ismerős felköszöntött, amivel nagy örömet okoztak.
A legjobb edző, akinek játékosa volt?
Havasi Gyula, aki pedagógialag és emberileg sokat adott hozzá a játékomhoz, személyiségemhez, nevelőedzőként pedig nagyon örülök, hogy Beregszászy Szabolcs és Dunszt Ferenc “iskolájába” járhattam másfél évig.
A legjobb csapat, amelyikben játszott?
Ez a Csepel volt. 1970-ben bajnoki aranyat szereztem velük játékosként, majd Magyar Kupát is nyertünk. Tegyük hozzá, keveset játszottam, általában csere voltam, de közelről láttam 3-4 évig Európa elitjét…
A legjobb csapat, amelyiknek edzője volt?
Azt úgy hívják, hogy Medikémia-Szeged, illetve annak elődje a Délép SC. Szakmai rangját tekintve pedig a válogatott edzősködés volt a jéghegy csúcsa. Szívemhez viszont a Szeged áll a legközelebb.
A legjobb játékos, akivel edzőként dolgozott?
Két született szegedi, Hulmann Zsolt és Pethő Gábor, akikről tényleg csak a legjobbakat mondhatom. Kisgyerek koruktól, 10 évesek lehettek körülbelül, ismerem őket. A Csepelről elszármazott Urfi Csaba szintén ebbe sorba kívánkozik.
A legnagyobb siker edzőként?
“Sanyi bácsi jó napot, bajnok lett a csapatod” – a rigmus az első bajnoki cím megnyerésekor, csaknem 3000 ember torkából csendült fel Szegeden, még most is borsódzik a bőröm, ha rá gondolok. Az ötmeccses finálé utolsó felvonását 3:2-re nyertük meg a Csepel ellen. Az a találkozó a legnagyobb győzelmem talán. A második pedig mikor a Nyíregyháza ellen a BSE női csapatával 0:2-ről fordítottuk meg a párharcot a döntőben.
Legnagyobb csalódás edzőként?
Voltak játékosok, nem sokan, akik csalódást okoztak, de ez már a múlt. A legnagyobb trauma számomra az volt, amikor 2001-ben a Medikémia bejelentette, hogy nem támogatja tovább a szegedi röplabdát.
Legnagyobb elégtétel az életben?
Amikor a szegedi röplabdázás a végnapjait élte, sokan leírtak engem, és amikor a BSE női csapatának edzője lettem megmosolyogtak, azt mondták, úgy is megbukom. Szerencsére, nem így történt, bizonyítják ezt a bajnoki címek és a kupasiker.
Legkedvesebb hobbi?
Több is van, de ami az egész életemet végigkísérte, az a zene. Máté Péter a kedvencem, a szegediek tudják, hogy adott esetben az énekléssel sincs különösebb gondom… Ezen kívül rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hisz remek családdal, gyerekekkel, s imádnivaló unokákkal áldott meg a sors.
