Heti program: a Vegyész–MAFC és Partizani–Vasas meccs is képernyőn

Ezen a héten is zsúfolt program vár a röplabdázókra, hiszen minden napra esik legalább egy bajnoki, nemzetközi, vagy Magyar Kupa-mérkőzés. Összesen 24 találkozóra kerül sor, és csak azért nem lett negyedszáz, mert a Vasas a BL-selejtezője miatt elhalasztotta a Nyíregyháza elleni bajnokiját.

 

Már hétfőre is esik egy mérkőzés: ezen a napon kerül ki a női Magyar Kupa negyeddöntőjének első csapata. A Békéscsaba vasárnap játszotta le a DVTK elleni első mérkőzését Miskolcon, s mivel lemondtak a csabai visszavágóról, egy ottalvás után hétfőn ugyanott rendezik a visszavágót is. A BRSE 3:1-re nyerte az első felvonást. Kedden aztán valóságos kupadömping vár ránk, hiszen nem kevesebb, mint hat meccset játszanak le, s abból öt már visszavágó lesz.

Szerdán aztán a bajnokik is elkezdődnek: ekkor játszik a junior-válogatott Dabason a Pénzügyőrrel, másnap pedig az ifik játszanak Kunhegyesen a Péccsel, a női Extraligában a Kaposvár a Jászberényt, a férfiaknál pedig a Kazincbarcika a MAFC-ot fogadja, s ez utóbbi találkozót az M4 Sport is közvetíti. Mint ahogyan a DIGI Sport a hét legjobban várt mérkőzését, a Vasas tiranai BL-visszavágóját: ha a piros-kékek a hazai 3:0-s győzelem után megnyerik a párharcot, akkor első magyar csapatként jutnak a selejtezőből a BL főtáblájára (a 2002-2003-as, illetve a 2003-2004-es idényben a Nyíregyháza kiemeltként a főtáblán kezdte meg a szereplését).

Pénteken két férfi bajnokit, szombaton két női Extraliga-mérkőzést és teljes női NB I-es fordulót, vasárnap pedig négy férfimeccset rendeznek a bajnokságban.

 

HETI PROGRAM:
Október 28., hétfő
13:30 Békéscsabai RSE – DVTK Fux (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó), Miskolc
Október 29., kedd
17:00 Jászberény – Budaörs (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 DSZC-Eötvös DSE – Fatum Nyíregyháza (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 MTK Budapest – Gödöllői RC (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 Szent Benedek – Palota (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – MÁV Előre-Bericap (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
20:00 TFSE – UTE (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)
Október 30., szerda
18:00 Utánpótlás-válogatott – Pénzügyőr SE (férfi NB I), Dabas
Október 31., csütörtök
17:00 Utánpótlás-válogatott – PTE-Pécsei EAC (férfi NB I), Kunhegyes
18:00 Partizani Tirana (albán) – Vasas Óbuda (női Bajnokok Ligája-selejtező, visszavágó); Tv: DIGI Sport1
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Jászberény (női Extraliga); Tv: kapos.hu
19:00 Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME (férfi NB I); Tv: M4 Sport
November 1., péntek
14:00 Utánpótlás-válogatott – Sümeg (férfi NB I), Kunhegyes
18:00 Fino Kaposvár – Szolnok (férfi NB I); Tv: kapos.hu
November 2., szombat
17:00 Budaörs – TFSE (női NB I)
17:00 MÁV Előre-Bericap – DVTK-Fux (női NB I)
18:00 UTE – MTK Budapest (női Extraliga); Tv: sportstream.hu
18:00 Hungast-Haladás – Békéscsabai RSE (női Extraliga)
18:00 Gödöllői RC – Palota (női NB I)
18:00 Szent Benedek – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)
November 3., vasárnap
14:00 PTE-Pécsi EAC – Sümeg (férfi NB I)
16:30 Dunaferr – MÁV Előre-Bericap (férfi NB I)
17:00 Kecskeméti RC – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)
17:00 Pénzügyőr SE – Debreceni EAC (férfi NB I)