Végre átlépné a saját árnyékát a Penta Gödöllő

Több mint tíz éve a gödöllőiek játékosa Széles Petra, aki két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt úgy nyilatkozott: többet várt a csapattól az elmúlt hónapokban. A válogatott center abban bízik, hogy az együttes a rájátszásban kilép a saját árnyékából, és leküzdi a sikertelenséget. A hat győzelemmel a hetedik helyen tanyázó Penta csütörtökön 18 órakor a Vasas Óbuda gárdáját fogadja.    

A Pest megyeiek az elmúlt években az NB I-es mezőny egyik meghatározó csapatának számítottak, ebben az évadban viszont már hosszú ideje a hetedik helyen állnak.
„Egyelőre még élem az idei szereplésünket, de az biztos, hogy többet vártam magunktól – mondta honlapunknak az Európa Liga-győztes csapatkapitány. – Az év elején jól indultunk, aztán csak nem jöttek a sikerek. Már nagyon nagy szükségünk lenne egy olyan győzelemre, amit sikerül együtt, csapatként kivívnunk. Sajnos, nem áll módunkban annyit edzeni, mint a riválisainknak, és ez meg is látszik az eredményeinken.”
A Penta Gödöllő már az alapszakasz hajrájára készül: csütörtökön a Vasast fogadja, szombaton pedig a sereghajtó Palota otthonában lép pályára.
„Az alapszakasz hajrájától azt várnám, hogy nyerjünk egy olyan meccset, ahol nem mi számítunk esélyesnek – folytatta Széles Petra. – Sajnos, fogy a lehetőségünk, de ilyenkor lehet nagyot alkotni. Csütörtökön a Vasast fogadjuk. Remény az mindig van: nagyon szeretném, ha sikerülne meglepnünk őket, szerintem egy Vasas elleni győzelem nagyot tudna dobni rajtunk. De tisztában vagyok azzal, hogy ezért nekünk kell tennünk, ők nem fogják hagyni magukat. A rájátszásban szeretnék szoros, küzdős meccseket, szeretném, ha a csapat lehetetlent nem ismerve tudna küzdeni, mi pedig segítsük egymást a pályán. Szeretném, ha sikerülne kilépni a saját árnyékunkból, és leküzdeni a sikertelenségünket.”
A gödöllőiek alapembere reméli, a csapat a jövőben is felveszi majd a versenyt az NB I-es mezőny első részéhez tartozó együttesekkel.