Rajtol a férfi NB I

A bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika és az újonc Vidux-Szegedi RSE összecsapásával rajtol a férfi NB I 2019–2020-as idénye. A nőknél csak október 11-én van a rajt, de náluk a héten már Magyar Kupa selejtezőket játszottak.

 

Ami a férfiak nyitómérkőzését illeti, a két csapat nyolc év után játszik egymással ismét a legmagasabb osztályban. A szegediek elsődleges célja újonc évükben a bennmaradás.
„A lelkesedés az első meccseken egyszerre lehet jó és rossz jel is, az izgatottság ugyanis hibákat is eredményezhet. Persze egy ennyi idő után visszatérő csapatnál az a lényeg, hogy tanuljunk az elkövetett hibákból, megszokjuk az új közeget, és felépítsük magunkat. A kitűzött cél a bennmaradás, mindent megteszünk, hogy ezt elérjük. Két-három hozzánk hasonló tudású klubbal kell majd nagy csatát vívnunk” – nyilatkozta Nusser Elemér vezetőedzőt a szegedvolley.com honlapon.

A bajnokcsapat számára viszont kifejezetten sötét lónak számít az újonc.
„Több csapatról van már videónk, a Szegedről azonban ezt nem mondhatjuk el, így nehéz megmondani, pontosan hol tart ellenfelünk. A fiúk becsülettel készülnek, szerencsére már van lehetőségünk heti két alkalommal délelőtti, labdás edzésekre is, amelyeken a technikai elemek finomítása a legfontosabb” – mondta el Marek Kardos, a VRCK vezetőedzője a vrck.hu-n.

A barcikaiaknál több változás is történt a héten: a lengyel Hubert Mankóval közös megegyezéssel bontott szerződést a klub, miután egy mindenre kiterjedő orvosi vizsgálaton nem felelt meg. Vlado Milevvel ugyan megvolt a szóbeli egyezség, a számára remekül sikerült Európa-bajnokságnak köszönhetően azonban olyan ajánlatot kapott a montenegrói Budva gárdájától, amivel a VRCK nem tudta felvenni a harcot, ráadásul 500 kilométerrel közelebb lesz otthonához is. Cristian Palaciost néhány napig nélkülöznie kell a szakmai stábnak, hiszen visszautazott Las Palmasba az esküvője és spanyol papírjainak véglegesítése miatt.

 

*****************

 

Ami a bajnokság lebonyolítását illeti, a 12 klubot – amely a magyar utánpótlás-válogatottal egészül ki, és amely mindkét csoport minden tagjával egyszer-egyszer találkozik – két csoportra osztották a tavalyi helyezések alapján.

A bajnokság lebonyolítása az előző szezonéhoz hasonló: az alapszakasz első körében oda-visszavágós rendszerben mérkőznek a csoportellenfelek, a tíz fordulót követően a két csoport három-három legjobb csapata az Extraligában újabb körmérkőzést játszik, míg a maradék hat csapat az NB I-ben folytatja ugyancsak tíz összecsapással.

A rájátszásban az Extraliga első két helyezettje automatikusan az elődöntőbe jut, míg a harmadik a hatodik, a negyedik pedig az ötödik helyezettel játszik a négy közé kerülésért két nyert meccsig. Az NB I első két helyezettje az Extraliga elődöntőjéről lemaradó csapatokkal vív osztályozót a jövőre hat együttest felvonultató legmagasabb osztályban való szereplésért.

 

*****************

 

Ami a hölgyeket illeti, a héten már három Magyar Kupa mérkőzésre sor került, s mindhárom találkozót az esélyesebb élvonalbeli vendégcsapat nyerte 3:0-ra, s jutott be így a 16-os főtáblára. Jövő szombatig további öt női és egy férfi selejtezőre kerül még sor.

Magyar Kupa-selejtező, eredmények:
Miskolci VSC – TFSE 0:3 (-9, -16, -21)
KISTEXT – Diósgyőri VTK 0:3 (-11, -5, -0)
Közgáz SC – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-22, -20, -18)

Október 1., kedd
19:00 DEAC – Hungast Haladás (női Magyar Kupa selejtező)
Október 2., szerda
19:30 Kispest SE – Palota (női Magyar Kupa selejtező)
Október 3., csütörtök
18:00 Tatabányai RSE – Budaörs (női Magyar Kupa selejtező)
18:30 SZESE-Győr – MÁV Előre-Bericap (női Magyar Kupa selejtező)
20:40 Kertvárosi SE – DÁG KSE (férfi Magyar Kupa selejtező)
Október 5., szombat
17:00 Delta RSE-Érd – Gödöllői RC (női Magyar Kupa selejtező)