Röpsuli: tehetségek és kupagyőztes éremátadók Szolnokon

A hétvégén rendezték meg a „Vollé 2020! – Röpisuli” Programot Szolnokon, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tornatermében. A verseny általános iskolás gyermekeknek nyújtott lehetőséget, hogy a röplabda játék alapérintéseit kipróbálják versenyszerű körülmények között.

A versenyre hat mini, hat fiú, illetve vegyes és hét szupermini csapat nevezett és küzdött meg egymással. A mérkőzések 1 játszmásak voltak és 21 pontig tartottak. A résztvevők Szolnokról a Fiumei Úti Általános Iskolából, ezenkívül Besenyszögről, Jászberényből, Kisújszállásról, Egerből, Szerencsről, Kunhegyesről és Tószegről érkeztek. A versenyről természetesen mindenki győztesen távozott….

A gyerekek jól érezték magukat, s rajtuk kívül jár a gratuláció a felkészítő tanároknak, edzőknek valamint a szülőknek is, akik a háttérben izgulták végig a mérkőzéseket.
Üde színfoltja volt a hétvégi programnak, hogy az Openhouse Szolnoki Röplabda Klub és Sportiskola Magyar Kupagyőztes csapat tagjai is megjelentek a díjátadón és érmet akasztottak a fiatal tehetségek nyakába, ezzel is emelve a rendezvény ünnepélyes voltát.