Eb: a házigazdák és a címvédők jutottak a döntőbe

Lejátszották Ankarában az elődöntőket a magyar-lengyel-szlovák-török közös rendezésű női röplabda Európa-bajnokságon. A világ- és Európa-bajnoki címvédő Szerbia az olaszokat, a házigazda törökök a másik rendező lengyeleket legyőzve jutott be a fináléba.

 

Elsőként a tavalyi világbajnokság döntőjének visszavágóját játszották le, ahol azonban nem sikerült a visszavágás, mert csakúgy, mint egy éve, ezúttal is 3:1-re nyert a szerb válogatott, amely már 2:0-ra is vezetett. Érdekesség, hogy a meccs legeredményesebb játékosa az olasz Paola Ogechi Egonu lett 26 ponttal, míg a túloldalon Tijana Boskovics 22-ig jutott.

Hasonló volt a forgatókönyv a két rendező találkozóján is: a négyes döntő házigazdái, a törökök simán nyerték az első két szettet a lengyelek ellen, aztán viszont simán elvesztették a harmadikat. A negyedik elején is a vendégek voltak jobbak, de 13:11-es vezetésüket követően a hazaiak sorozatban hat pontot szereztek, s ezt az előnyt már nem tudták ledolgozni a vendégek, így Törökország 16 év után, története során másodszor jutott be a fináléba (két éve bronzérmesek lettek).

Érdekesség, hogy 2003-ban is hazai pályán voltak döntősök, de akkor ott kikaptak a lengyelektől. Most azt a Szerbiát kellene legyőzniük vasárnap első Európa-bajnoki címükért, amelytől a csoportmérkőzések során 3:1-es vereséget szenvedtek.

 

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Elődöntő (Ankara)
Szerbia–Olaszország 3:1 (22, 21, –21, 20)
Törökország–Lengyelország 3:1 (17, 16, –14, 18)

Döntő (szeptember 8., Ankara):
18:30 Szerbia–Törökország
Bronzmérkőzés:
16:00 Olaszország–Lengyelország