Lettország után Ománban versenyez a Benkő/Oláh páros

A héten két World Tour-versenyen is indult a Benkő Balázs és Oláh Botond páros. A Strandröplabdázásért SE versenyzői előbb csütörtökön a lettországi Jurmalában próbált szerencsét a 3 csillagos World Tour-torna selejtezőjében, vasárnaptól pedig az ománi Salalah 1 csillagos versenyén lépnek homokra, mégpedig ötödik kiemeltként.

 

Ezúttal a régi felállásban vágott neki a túrának Benkő Balázs és a szombaton születésnapját ünneplő Oláh Botond, akik életük első 3 csillagos World Tour-tornáján lettországi Jurmalában indultak el csütörtökön. A komoly neveket felvonultató versenyen a cseh Manas-Tezzele párossal játszották első mérkőzésüket. A négy fiú korábbi versenyekről már jól ismerte egymást, és most is kemény küzdelem alakult ki, amelyet végül a döntő szettben nyertek a csehek (21:17, 17:21, 16:18).

Vasárnaptól Ománban versenyeznek a fiúk, akik az igen előkelő ötödik helyen lettek kiemelve az 1 csillagos tornán. A fiúk 12:50-kor lépnek majd pályára egy kazah páros ellen, s annak függvényében, hogy győznek, vagy kikapnak, egy lengyel–iráni párharc nyertesével vagy vesztesével találkoznak. Utóbbi esetben még vasárnap 16:10-kor, előbbiben pedig már hétfőn, magyar idő szerint reggel 9:30-tól.