Extraliga-körkép – 1. rész – megvan a BRSE új vezetőedzője, munkába állt a Fatum is

Fiatal, de jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező tréner felel az ötszörös magyar bajnok Békéscsabai Röplabda SE szakmai munkájáért. A 41 éves Vasja Samec Lipicer a 2019/2020-as szezon végéig szóló szerződést írt alá. Nem csak az ötszörös bajnok békésiek, hanem a kupagyőztes nyíregyháziak is munkába álltak, mindkét klub szeretne az elmúlt évek hagyományainak megfelelően teljesíteni az előttünk álló hónapokban.

Sokan találgatták az elmúlt hetekben, hogy ki lesz a BRSE új vezetőedzője. A napokban aztán az egyesület vezetése bejelentette, hogy Vasja Samec Lipicer kezébe adja a karmesteri pálcát. A szakember Európa szerte kiterjedt kapcsolatrendszerrel bír, jól ismeri a nemzetközi játékospiacot, tevékenykedett többek között Lengyelországban és Olaszországban is, míg tavaly hazájában Szlovéniában a GEN-i Nova Gorica együttesét irányította, mely gárda a Vasas csapatát búcsúztatta a Challenge Kupában, ahol később a legjobb négy közé jutott.
Az új vezetőedző elmondta: első látásra megszerette Békéscsabát, amikor néhány hete a városban járt. A szlovén mester ismerte a klubot, tisztában van eredményeivel, illetve a magyar bajnokság nívójával is. Komoly szakmai kihívást lát a feladatban, emiatt is választotta több lehetőség közül a békéscsabai munkavállalást. Edzői hitvallása kapcsán megjegyezte, hogy a precíz és kemény munkában hisz, nem fél, sőt fantáziát lát a fiatalokkal való munkában.
Vasja Samec hétfőn este elkezdte a munkát Békéscsabán, stábját erőnléti edzőként Karolj Ferenc, statisztikusként az olasz Antonio Ferrari, edzőként Filius István segíti. A fizioterapeuta Knyihár János, míg a csapatorvos Dr. Bíró Edit lesz. A következő hetek során egy további szakember csatlakozik a stábhoz, aki másodedzőként tevékenykedik majd.

Szintén megkezdte a felkészülést a következő bajnoki idényre a Fatum Nyíregyháza kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes együttese. A csapat kerete még nem végleges, egy játékost még szeretne szerződtetni a klub. A szakmai stábnak teljesen új csapatot kell építenie, ugyanis a nyáron teljes légiós sort cseréltek.
– Olyan játékosokat igazoltunk tavaly, akik még tudtak fejlődni. Nem könnyű mindig ilyen játékosokat találni, és az is fontos, hogy a röplabdások is a szezon végéig koncentráljanak, ne pedig februártól arra figyeljenek, hogy hová igazolnak legközelebb – mondta Sitku Ernő, az Élsport Kft. ügyvezetője a szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Hollósy László vezetőedzőnek nem lesz könnyű dolga, egy teljesen új együttest kell építenie.
– Mindig egy különleges érzés amikor új csapatot épít az ember. Úgy érzem sikerült megerősíteni a keretet, olyan mentalitású játékosok érkeznek, akik készen állnak arra, hogy Nyíregyháza hírnevéhez méltón szerepeljünk – mondta Hollósy László vezetőedző.
Változott a szakmai stáb is, Horváth András helyét Németh Szabolcs vette át másodedzőként, Veres Péter pedig csapatmenedzserként dolgozik a klubban.