Nagy utazás előtt a női válogatott

Csütörtökön megkezdte a közvetlen Európa-bajnoki felkészülést női válogatottunk. A csapat ezekben a napokban Budaörsön, az Aramis-csarnokban készül, szerdán azonban spanyolországi edzőtáborozásra indul, ahonnan majd Görögországba teszi át székhelyét.

 

Egyelőre tizenhárman készülnek Budaörsön, akik együtt drukkoltak az Universiade-csapatnak is a pénteki bronzmérkőzésen. A játékosok szombat délutántól pihenőt kaptak, de többen közülük – Bodovics Hanna, Lékó Lilla, Pintér Andrea, Sándor Renáta – Jan De Brandt társaságában részt vettek az ülőröplabda Európa-bajnokság vasárnap esti megnyitóján.

A csapat hétfőn és kedden még az Aramis csarnokban fog edzeni, szerdán azonban útra kel Spanyolországba, s ott készül majd tovább, ahol több edzőmérkőzést is játszik a vendéglátókkal, majd ezt követően Görögországba teszi át székhelyét. A hónap végén aztán Szlovákiában is vendégeskednek majd a mieink, majd Szombathelyen folyik tovább a felkészülés, ahol augusztus 10. és 14. között a Savaria Kupán lépnek majd pályára a mieink, ahol a görögök, a spanyolok, a franciák és a szlovénok ellen játszanak majd. Szombathely után már Budapestre teszik át székhelyüket a lányok, ahol közvetlenül az Eb előtt a belgákkal is összemérik erejüket.

A kedden hazatérő Universiade-válogatottból Bleicher Réka és Németh Anett azonnal tovább is utazik a többiekkel, Villám Lilla és Tóth Fruzsina, valamint a sérüléséből lábadozó Pallag Ágnes később csatlakozik majd.

 

A női válogatott kerete

Feladók: Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)

Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Miklai Zsanett (1. MCM-Diamant Kaposvár), Németh Anett (Coastal Carolina – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Vasas Óbuda)

Centerek: Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg, német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)

Liberók: Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Lékó Lilla (Jászberény), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

 

Savaria Kupa (Szombathely):
08.10 19:30 Magyarország – Görögország
08.11 17:00 Magyarország – Franciaország
08.13 17:00 Magyarország – Spanyolország
08.14 19:30 Magyarország – Szlovénia

Európa-bajnokság (Papp László Sportaréna):
08.23 20:30 Magyarország – Észtország
08.24 20:30 Magyarország – Románia
08.26 20:30 Magyarország – Azerbajdzsán
08.28 18:00 Magyarország – Horvátország
08.29 18:00 Magyarország – Hollandia

A 2019-es női röplabda Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire ITT vásárolhatnak jegyet! A magyar válogatott mindegyik találkozóját a Papp László Sportarénában játssza.