Zsúfolt strandröplabda-hétvége, remek versenyek Kispesten

Két-két felnőtt férfi és női verseny mellett U14-es és U16-os versenyt is rendeztek a hétvégén, a Kispesti Uszoda napozókertjében, (illetve a szombati férfitornát a Pénzügyőr pályáján).

 

Az országos strandröplabda bajnokság megváltozott szabályzata miatt, már ami a pontszámítást illeti, több páros sajnos nem jutott be az eddig megrendezett fordulókon a selejtezőbe sem, hiszen a 2017-es ranglistapontok lenullázódtak. Hasonló helyzet lett volna az az elkövetkezendő fordulókon is, amennyiben más pontszerző versenyeken nem tudtak volna indulni a versenyzők. A Kispest SE, A Strandsport SE, az ÓSSC és a Pénzügyőr SE strandröplabda egyesületek közös összefogásával „A” és „B” kategóriás pontszerző versenysorozat került és kerül megrendezésre, segítve ezzel a játékosokat.

Ennek első fordulója 2019 június 22-én került megrendezésre két helyszínen. A több mint 27 éve, a Kispest SE által biztosított pályákon, és a Kőér utcai Pénzügyőr sporttelepen zajlottak egészen késő délutánig a mérkőzések.

dav

A kispesti uszoda napozókertjében az U14-es utánpótlás korosztály, és a felnőtt női játékosok mérkőzéseit láthatta a szép számmal megjelent közönség, és szurkolótábor. Egész nap verőfényes napsütés volt, és kiváló hőmérséklet, ahogyan a strandröplabdához illik. A nőknél felnőtt „A” kategóriában nagy örömünkre 20 páros nevezett, míg az U14 kategóriában a 3 csillagos versenyen 8 (4 fiú és 4 lány).

A Pénzügyőr Sporttelepen a férfi „B” kategóriás mérkőzések zajlottak 9 órától, melyre 18 férfi páros nevezett. Rendkívül családias volt a hangulat, hiszen napernyőkkel körbe rakott pályákon játszhattak a férfiak, és két mérkőzés között szinte piknikezni lehetett a napozó ágyakon, a szép zöld gyepen. Csoportmérkőzéseket játszottak, majd keresztjátékkal és továbbjutással döntötték el ki vigye haza aznap a legfényesebb érmet.

Szombati eredmények:
Férfi B-kategória (PSE pálya)
1. Kecskeméti – Kovács Z. (Pénzügyőr)
2. Mészáros – Budai (Hajdúnánás)
3. Kocsondi – Tordai (Pénzügyőr)

Női A-kategória (Kispesti Uszoda)
1. Szombathelyi K. – Lutter L. (RÖAK Kaposvár)
2. Dénesi B. – Győri (Gödöllő)
3. Gubicza – Szabó A. (Gödöllő)

U14 Fiú (3*)
1. Zrupkó-Várady – Zeitler (Pénzügyőr)
2. Weczera – Mihálovits (Pénzügyőr)
3. Mihálovits – Reiner (Pénzügyőr)

U14 Lány (3*)
1. Varga K. (Beachsport) – Szabó A. (Gödöllő)
2. Lengyel-Polonkay (ÓSSC) – Vadócz (Kispest)
3. Takács – Siklósi (Kispest)

Ha valaki még nem próbált szélsőséges időjárásban strandröplabdázni, az vasárnap kipróbálhatta magát, hiszen folytatódott a pontszerzés a Kispest SE pályáin. Szinte óráról órára változtak a körülmények. Reggel borús, majd napos, végül esős időben játszhattak a párosok a 9:30-kor kezdődő versenyen. Minden kategória mérkőzése (női „B”, férfi „B”, 4 csillagos pontszerző U16 fiú és lány) a kispesti uszoda kertjében került megrendezésre. Annak ellenére, hogy előző nap is szép számú volt a nevezési lista, vasárnap is népszerű volt a verseny. Sőt volt, aki mindkét napon „ringbe szállt”.

Ez nagy bizakodásra ad okot. Egyrészt azért, mert az országos bajnokságon kívül van lehetősége az utánpótlás korú párosoknak a több játéklehetőségre (csoportmérkőzések zajlottak reggel) felnőtt kategóriában is. Másrészt pedig a felnőtt korosztálynak is elérhetőbbé váltak az országos bajnokságra való bejutások, és van, aki szinte felkészülési tornaként tekint a versenysorozatra. A nőknél 12, a férfiaknál 16, az U16 fiúknál 8, az U16 lányoknál 13 páros nevezett a versenyre.

Az utánpótlás csoport mérkőzések 10:45-kor kezdődtek 2 pályán, majd 4 pályán folytatódtak. Ennek köszönhetően nagyon gördülékenyen ment a lebonyolítás. Az eredményhirdetést még a felhőszakadás előtt, napsütésben tartották meg.

A felnőtt versenyzőkkel már nem volt ilyen kegyes az időjárás. Épphogy vége lett a döntőnek, hatalmas vihar lett, és sajnos az eredményhirdetést is az öltözőben lehetett csak megtartani. Ennek ellenére a játékosok kedvét ez nem befolyásolta, és mosolyogva vették át az ORi Diamond Kft által felajánlott kozmetikai termékeket, és a csillogó érmeket.

Vasárnapi eredmények:
Férfi B-kategória (Kispesti Uszoda)
1. Kovács B. – Pető (Gödöllő)
2. Kocsondi – Tordai (Pénzügyőr)
3. Filius – Török (Békéscsaba)

Női B-kategória
1. Divényi (Kispest) – Gyűrűs (SRSE)
2. Kemenczei – Kemenczei (Strandsport)
3. Ördög – Szokol-Humay (Kispest)

U16 Fiú (4*)
1. Suba – Sándor (SRSE)
2. Veress – Tari (SRSE)
3. Kispál – Székely (Pénzügyőr)

U16 Lány (4*)
1. Varga K. (Beachsport) – Szabó A. (Gödöllő)
2. Filó D. – Normann (Gödöllő)
3. Kaufman – Gál (Tatabánya)