Újra együtt Hajós és Stréli – Vecsey történelmet írhat

Buday Balázs és Gubik János szövetségi kapitányok javaslatai alapján kijelölték az idei strandröplabda korosztályos Európa-bajnokságon és az olimpiai selejtezőnek számító Kontinentális Kupán induló párosokat.

 

Ami a felnőtteket illeti, ott nem történt meglepetés: ugyanaz a négy páros lett benevezve a grúziai Kontinentális Kupára, akik az MRSZ támogatásával az ázsiai World Tour-versenyeken is elindultak, azaz a férfiaknál Benkő Balázs/Hajós Artúr és Oláh Botond/Stréli Bence (mindegyik SRSE), a nőknél pedig a két tavalyi ob-döntős, Lutter Eszter/Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár), valamint Háfra Dominika/Szabó Dorottya (ÓSSC) párosok képviseli majd színeinket.

A korosztályos kontinensbajnokságok közül időrendben először az U18-as Eb-re kerül sor az ausztriai Badenben. Itt a fiúknál a Strandröplabdázásért SE két versenyzője, Dóczi Domonkos és a tavaly két korosztályos bajnoki címet begyűjtő Mikuláss Marcell indul, míg a lányoknál az SRSE-s Vasvári Zsófia és a gödöllői Vecsey Fanni indulhat majd. Utóbbi versenyző egyébként történelmet írhat, hiszen ő lehet az első magyar röplabdázó, aki terem és strand szakágban is Európa-bajnoki induló lesz. Tavaly ugyanis tagja volt az áprilisi, bulgáriai U17-es Európa-bajnokságon résztvevő válogatottnak, most pedig strandröplabdában is Eb-induló lehet. Tartalékként a tavalyi U16-os bajnok Gubik Hanna és az ott ezüstérmes Puskás Sára lett nevezve.

Az utána következő héten az U21-es világbajnokságot rendezik Thaiföldön. Mivel ez a verseny éppen egybe esik a Kontinentális Kupával, az ott induló négy férfiversenyzőnk nem tud a vb-n is részt venni, így a fiúknál Solti Péter és Ghazal Jamil (SRSE), a lányoknál pedig az U20-as bajnok Harmat Borbála és Orbán Orsolya (Beach Sport) képviseli színeinket. Utóbbiaknál Papp Lujza és Villám Csenge a tartalék.

Június utolsó hetében az U20-as Európa-bajnokságra kerül sor Göteborgban. Ezen újra össze fog állni, a felnőtt bajnoki címvédő és ifjúsági olimpiai negyedik Hajós Artúr és Stréli Bence, hiszen Artúr új párja, Benkő Balázs már kiöregedett ebből a korosztályból. A lányoknál az U18-as bajnok Vasvári-testvérek, Eszter és az U18-as Eb-n is induló Zsófia indulhat majd, míg a törökországi U22-es Eb-n egyelőre csak a lányok lettek nevezve: a vb-n is induló Harmat Bori és Orbán Orsi személyében. Mivel időben ez a torna van a legtávolabb, július közepén, így Buday Balázs még időt kért a férfipáros megnevezésére.

 

AZ EB-KEN ÉS A KONTINENTÁLIS KUPÁN INDULÓ MAGYAROK:
Kontinentális Kupa, Batumi (Grúzia), június 22-23.
Benkő Balázs/Hajós Artúr (Strandröplabdázásért SE)
Oláh Botond/Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)
Lutter Eszter/Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár)
Háfra Dominika/Szabó Dorottya (ÓSSC)

U18-as Európa-bajnokság, Baden (Ausztria), június 13-16.
Dóczi Domonkos/Mikuláss Marcell (Strandröplabdázásért SE)
Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE)/Vecsey Fanni (Gödöllői RC)
Tartalék: Gubik Hanna/Puskás Sára (Beach Sport)

U21-es világbajnokság, Udon Thani (Thaiföld), június 18-23.
Solti Péter/Ghazal Jamil (Strandröplabdázásért SE)
Harmat Borbála/Orbán Orsolya (Beach Sport)
Tartalék: Papp Lujza/Villám Csenge (Levegő-Energia Hungary FC)

U20-as Európa-bajnokság, Göteborg (Svédország), június 27-30.
Hajós Artúr/Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)
Vasvári Eszter/Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE)

U22-es Európa-bajnokság, Antalya (Törökország), július 11-14.
Harmat Borbála/Orbán Orsolya (Beach Sport)