Bodnár Dorottya továbbra is Békéscsabán

Bár a következő idény vonatkozásában még sok a nyitott kérdés, azonban az már bizonyos, hogy Bodnár Dorottya a 2019/2020-as szezonban is a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület csapatát erősíti majd.

A korábbi válogatott kerettag, 23 éves, 183 cm magas center Egerben ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd 13 éves korában érkezett Békéscsabára, ahol Nagy Attila keze alatt pallérozódott, s rövid időn belül a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott. A játékos fiatal kora ellenére egyedülálló eredménysorral büszkélkedhet: 5-szörös magyar bajnok, 2-szeres Magyar Kupa-győztes és 2-szeres MEVZA Kupa győztes. A sportoló elmondása alapján remekül érzi magát Békéscsabán, szeretne tovább fejlődni, így a számos megkeresés ellenére további egy évre elkötelezte magát a legutóbbi szezonban CEV Kupa legjobb 4 közé kerülő klubhoz – írta a brse.hu.

A Békéscsabai Röplabda SE jelenleg, 8 aláírt szerződéssel rendelkező, fiatal, magyar játékossal bír a jövő szezonra. Feladó poszton Fábián Fanny és Marija Cicic, liberóként Molcsányi Rita, míg ütőként Glemboczki Zóra és Szedmák Réka szignálta már megállapodását. Mellettük Bodnár Dorottya, Bodovics Hanna és Pekárik Eszter személyében három válogatott center is az ötszörös bajnokcsapatot erősíti majd.