Heti program: minden nap döntő, csütörtöktől ifjúsági Eb-selejtezők

Ha van zsúfolt hét az évben röplabdázóink számára, akkor a most következő az. Minimum huszonkét, de akár negyedszáz bajnoki mérkőzésre is sor kerülhet, ráadásul ez már tényleg a bajnokság finise, azaz a döntők és a helyosztók. És ha ez nem lenne elég: ifjúsági válogatottjaink csütörtöktől szombatig Szerbiában és Oroszországban mérkőznek a nyári Európa-bajnokságra való kijutásért.

 

Az gyakorlatilag alap, hogy a húsvét hétfővel kezdődő hét minden napjára jut legalább két mérkőzés, de minden nap lesz egy döntő is (vasárnap persze csak akkor, ha nem 3–0-val zárul a női aranycsata), miután a férfi és női finálé meccseit kétnaponta játsszák. Hétfőn, szerdán, pénteken és negyedik meccs esetén vasárnap kerül sor a női döntőre és bronzmeccsre – ezek közül a péntekit és az esetleges vasárnapit a Duna World televízió élőben közvetíti, de a klubok youtube-csatornáin a többi találkozó is megtekinthető lesz, akárcsak a férfiaké –, míg az erősebbik nemnél kedden, csütörtökön és szombaton vívják az éremcsatákat.

Természetesen zajlanak majd a küzdelmek az alacsonyabb régiókban is, a férfiaknál az 5–8. és a 9-10. helyért lesznek párharcok, míg a nőknél az Extraliga-kvalifikációban rendezik a 9. fordulót.

És ha még ez sem lenne elég, akkor ott van ifjúsági válogatottjaink Európa-bajnoki selejtezője is: a lányok Szerbiában a hazaiak mellett Görögországgal és Ciprussal, a fiúk Oroszországban a házigazdákkal, a szlovákokkal és a hollandokkal csapnak össze csütörtöktől szombatig az egyetlen továbbjutó helyért.

 

HETI PROGRAM:
Április 22., hétfő
18:00 Swietelsky-Békéscsaba – UTE (női Extraliga, a 3. helyért, 1. mérkőzés)
18:00 DEAC – MÁV Előre (férfi NB I, 5-8. helyért, 1. mérkőzés)
19:00 Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga, döntő, 1. mérkőzés)
Április 23., kedd
18:00 HÉP-Kecskemét – Fino Kaposvár (férfi Extraliga, a 3. helyért, 1. mérkőzés)
19:00 Vegyész RC-Kazincbarcika – LV Sport Pénzügyőr (férfi Extraliga, döntő, 1. mérkőzés)
Április 24., szerda
18:00 UTE – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga, a 3. helyért, 2. mérkőzés)
18:30 MÁV Előre – DEAC (férfi NB I, 5-8. helyért, 2. mérkőzés)
19:00 Fatum-Nyíregyháza – Vasas Óbuda (női Extraliga, döntő, 2. mérkőzés)
20:00 MAFC-BME – Sümeg (férfi NB I, 5-8. helyért, 1. mérkőzés)
Április 25., csütörtök
15:00 Oroszország – Magyarország (fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa)
16:30 Magyarország – Görögország (leány U16-os Eb-selejtező, Ub)
18:00 Fino Kaposvár – HÉP-Kecskemét (férfi Extraliga, a 3. helyért, 2. mérkőzés)
19:00 LV Sport Pénzügyőr – Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi Extraliga, döntő, 2. mérkőzés)
19:00 Hungast-Haladás – Jászberény (női Extraliga-kvalifikáció)
20:00 PTE-PEAC – SZESE Győr (férfi NB I, 9-10. helyért)
Április 26., péntek
15:00 Magyarország – Szlovákia (fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa)
16:30 Magyarország – Ciprus (leány U16-os Eb-selejtező, Ub)
17:30 Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga, döntő, 3. mérkőzés); Tv: Duna World
18:00 Swietelsky-Békéscsaba – UTE (női Extraliga, a 3. helyért, 3. mérkőzés)
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Szent Benedek-Balatonfüred (női Extraliga-kvalifikáció)
18:00 DEAC – MÁV Előre (férfi NB I, 5-8. helyért, 3. mérkőzés)
19:00 Sümeg – MAFC-BME (férfi NB I, 5-8. helyért, 2. mérkőzés)
Április 27., szombat
15:00 Magyarország – Hollandia (fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa)
18:00 HÉP-Kecskemét – Fino Kaposvár (férfi Extraliga, a 3. helyért, 3. mérkőzés)
19:00 Vegyész RC-Kazincbarcika – LV Sport Pénzügyőr (férfi Extraliga, döntő, 3. mérkőzés)
19:00 Szerbia – Magyarország (leány U16-os Eb-selejtező, Ub)
Április 28., vasárnap
17:00 MTK Budapest – Budaörs (női Extraliga-kvalifikáció)
17:30 Fatum-Nyíregyháza – Vasas Óbuda (női Extraliga, döntő, 4. mérkőzés) – ha szükséges; Tv: Duna World
18:00 UTE – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga, a 3. helyért, 4. mérkőzés) – ha szükséges
19:00 MÁV Előre – DEAC (férfi NB I, 5-8. helyért, 4. mérkőzés) – ha szükséges
19:00 MAFC-BME – Sümeg (férfi NB I, 5-8. helyért, 3. mérkőzés)