Örömünnep és újabb győzelem Békéscsabán

Hetvenöt perc játék után szerezte meg újabb győzelmét a listavezető Linamar-Békéscsabai RSE a női röplabda NB I-ben, és a címvédő ezzel tovább nyújtotta páratlan veretlenségi szériáját. A Jászberény hazai pályán nyert rangadót az önmagát kereső UTE ellen, míg a Budaörs nagy csatában nyert ötjátszmás rangadót a TFSE otthonában.

A békéscsabai találkozó előtt a Himnusz hangjaira felvonták a múlt héten elhódított Magyar Kupa diadalt jelző zászlót, ezzel együtt már öt (három bajnoki és két Magyar Kupa) függött a csabai sportcsarnok falán. Az első pontokat a fővárosiak szerezték, az első technikai szünetben aztán már a BRSE kezében volt az előny. Az MTK lassan leszakadt ellenfelétől, és 19 pontig jutott. Szmirnova pontjai vitték előre a Csabát a második szett első részében. A jól mezőnyöző vendégcsapat mindent megpróbált, de nem tudta megszorítani a bajnokot. A harmadik játékrészt 5:0-s rohammal kezdte a Békéscsaba, Szasa Nedeljkovics pedig pályára küldhette fiataljait, Petrenkó Brigittát és a felnőtteknél debütáló Glemboczki Zórát is. A mérkőzés után Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere és Biró Csaba szakbizottsági elnök virágcsokorral köszöntötte a Magyar Kupát nyert csabai együttes tagjait.

Jászberényben csak a harmadik szettben nyújtott jó teljesítményt az UTE, a Budaörsi DSE pedig bravúros, 3-2-es győzelmet aratott a TFSE otthonában.

Linamar-Békéscsabai RSE—MTK Budapest 3:0 (19, 13, 16)
Békéscsaba, 1000 néző. V.: Csizmarik, Bodrogi.

Békéscsaba: Tálas, Matics, Clement, Szmirnova, Soós N., Nazarenko. Csere: Szpin (libero), Ludmán, Petrenkó, Glemboczki. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

MTK: Deli, Lakatos, Papp O., Petőváry, Szűcs, Hackl. Csere: Hayer-Nagy (libero), Lesi. Vezetőedző: Alberto Salomoni.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:3, 11:5, 15:10, 21:15. II. játszma: 6:3, 12:5, 14:9, 19:9, 23:12. III. játszma: 5:0, 8:2, 11:3, 14:4, 14:9, 17:10, 21:11, 21:15, 24:15.

Szasa Nedeljkovics: — Az első játszma még amolyan bemelegítés volt, de a folytatásban már sikerült hoznunk a legjobbunkat. Örülök, hogy a fiataloknak, így Glemboczki Zórának is lehetőséget adhattam.

Alberto Salomoni: – A hosszabb bajnoki szünet után számomra az volt a legfontosabb a Békéscsaba ellen, hogy mindenki tegye oda magát, hozza ki magából a maximumot – nem úgy, mint a Vasas ellen. Tudtuk, hogy a hazaiak a meccs esélyesei, de nem feltett kézzel léptünk pályára. Készülünk a vasárnapi, Jászberény elleni találkozóra.

Jászberényi RK–UTE 3:1 (16, 21, -23, 17)
Jászberény, 200 néző. V.: Szabó P., Horváth M.

Jászberény: Fernandez Conde, Gardovic, Takács, Slijepcevic, Bleicher R., Pintér. Csere: Ivkovic (libero), Lékó, Harmath. Vezetőedző: Branislav Franic.

UTE: Ancsin, Dégi, Miklai, Bezsandolszka, Varbanova, Headen. Csere: Kötél D. (libero), Háfra, Hajós, Lutter E., Jurászik. Vezetőedző: Valics György.

Branislav Franic: – Nagyon boldog vagyok, hiszen remekül játszottak a lányok. Betartották, azt amit kértem, így megérdemelt a sikerünk.

Valics György: A mérkőzés után nem nyilatkozott.

Ancsin Kitti, az UTE feladója: – A harmadik szettben játszottunk megfelelően, a többi szettben csak kerestük önmagunkat.

TFSE – Budaörsi DSE 2:3 (–19, 16, –18, 24, –12)
Győri út, 100 néző. V: Pőcze, dr. Árpás.

TFSE: Neizer 2, Molnár A. 19, Szalma 12, Karácsonyi 2, Ostorházy 4, Tóth E. 28. Csere: Dobrovits (libero), Hegedűs 2, Németh N. Vezetőedző: Németh Lajos.

Budaörs: Szabó L. 8, Vezsenyi 11, Antal 18, Imreh 11, Horuczi 10, Rácz 12. Csere: Szabó D. (libero), Selmeczi 2, Farkas E., Boller. Vezetőedző: Ratimorszky Károly.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:1, 6:7, 8:7, 8:12, 12:16, 14:20, 18:20, 19:24. II. játszma: 8:5, 8:7, 11:8, 12:11, 16:12, 24:13. III. játszma: 7:8, 14:16, 15:19, 17:24. IV. játszma: 8:7, 14:9, 16:14, 16:17, 21:21, 24:23. V. játszma: 4:4, 5:8, 6:11, 12:13.

Németh Lajos: – Orosz rulett! Úgy gondolom, a mi lányaink presztízskérdést csináltak a meccsből, s ennek köszönhetően hihetetlenül dekoncentráltan léptek pályára. Meg kell tanulni azt, hogy ha már tényleg presztízs, akkor higgadt fejjel, a taktikai utasításokat betartva játszanak.

Ratimorszky Károly: – Örülök a győzelemnek, de nagyon hullámzó volt a játékunk, és a végén egy kis szerencse is kellett a sikerünkhöz.