Csütörtökön pikáns kelet-nyugat derbi Kaposváron

Csütörtökön 18 órakor különleges mérkőzéssel folytatódik a pontvadászat a női röplabda NB I-ben: a tabella nyolcadik helyén tanyázó 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese az újdonsült Magyar Kupa-bronzérmest, a bajnokság második helyén álló Fatum-Nyíregyháza csapatát látja vendégül. Az összecsapás nem csak amiatt lesz érdekes, hogy először közvetítenek élőben női röplabda találkozót a somogyi megyeszékhelyről…

Mindenképpen pikáns, hogy a szabolcsiak vezetőedzője a kaposvári születésű Horváth András, aki fiatal szakemberként már több nagy sikert elért a felnőtt mezőnyben is. Ebben az évadban egy igazán jó erőkből álló alakulatot bíztak rá Nyíregyházán: a Fatum keretében három venezuelai és egy argentin légiós, valamint öt magyar válogatott játékos található. A csapat eddigi 14 mérkőzéséből 11-et megnyert, és a somogyi megyeszékhelyen is favoritnak tekinthető.

A két együttesben egyvalami mindenképpen közös: csak a Kaposvár és a Nyíregyháza tudott szettet rabolni ebben az évadban a címvédő Békéscsabától. Tavaly még a szabolcsiakat erősítette a somogyiak két alapembere, a csapatkapitány Sitkey Mariann és a brazil ütő, Debora Araujo. A Diamant-lányok jó hangulatban készülnek a kelet-nyugat derbire (a két várost 430 kilométer választja el egymástól), ugyanis legutóbbi két meccsüket, a Gödöllő és a Budaörs ellen, egyaránt megnyerték.

„Szeretnénk méltó ellenfele lenni a Nyíregyházának, és hazai pályán, lelkes, pontos játékkal, a közönség segítségével, akár még a pontszerzés is összejöhet ellenük. Ezzel a céllal készülünk a mérkőzésre” – nyilatkozta a Diamant tapasztalt libero-játékosa, Csitári Virág.

A kaposváriak tehát ezúttal is számítanak az örvendetesen gyarapodó szurkolótábor támogatására, és abban bíznak, hogy az M4 Sport élő közvetítése feldobja majd a lányokat. A névadó támogató 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. jóvoltából ezúttal is lesz tombola, a belépés pedig most is ingyenes a városi sportcsarnokba.