BRSE-Beziers: Az év mérkőzése jön Békéscsabán!

A vendég francia együttes az “angyalok” becenevet viseli, Békéscsabán viszont minden bizonnyal pokoli hangulat vár rá kedd este. A CEV Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzése előtt hazai részről Szasa Nedeljkovics vezetőedző, Molcsányi Rita liberó és Szakmáry Gréta szélső ütő, valamint a vendég francia együttest erősítő magyar röplabdázó, Liliom Rita mondta el megérzéseit a kedd este meccs előtt.

Az elmúlt években rendszeresen a dobogó közelében végzett a Beziers Angels hazája bajnokságában, a kupában pedig ebben az idényben – csakúgy mint itthon a Békéscsaba – a döntőbe jutottak. Pikantériája a mérkőzésnek, hogy a franciáknál szerepel válogatottunk kiválósága Liliom Rita. – Nagyon jól feltérképeztük az ellenfelet. Rengeteget videóztunk. Taktikailag felkészültünk, a motivációról pedig csak annyit, hogy nem kötelező a lányaimat külön felspannolni, hiszen maga az összecsapás az év meccse lesz az egyesület számára – mondta Szasa Nedeljkovics a Linamar BRSE vezetőedzője. Hozzátette: – Hideg fejjel kell játszanunk, minden egyes játékelemnél oda kell figyelnünk magunkra és a környezetre. Hátrányunk lehet, hogy ez a francia csapat biztosan több minőségi bajnoki mérkőzést játszik hétről-hétre. Az utóbbi 2-3 évben egyre erősebb ott a pontvadászat színvonala, jó játékosok játszanak náluk. De a Pazova elleni meccs előtt is elmondtam és most is: Ez az összecsapás nem az első találkozó után fog eldőlni, persze szeretnénk a visszavágóra pontelőnnyel elutazni. Megvan a megfelelő tapasztalata a csapatomnak, ez egy nagy lehetőség számunkra – zárta szavait a csabaiak vezetőedzője.

A franciák oldalán két játékos is kiemelkedik. A 18 esztendős svéd Isabelle Haak, akinek a mérkőzésenkénti átlaga 31,2 pont. Valamint a friss trinidadi igazolás Chanon Thompson. Molcsányi Ritának liberóként sok fejtörést okozhat majd a két játékos semlegesítése. – Szerencsére sokat szoktunk mezőnyözni edzésen, úgyhogy remélem nem lesz ebből gond, illetve a Pazova játékosainak ütései se voltak gyengébbek, találkoztunk már ilyesfajta ütésekkel – nyilatkozta a csabaiak sajátnevelésű röplabdázója.

Magyar oldalon a tavalyi év legjobb felnőtt női játékosának választott Szakmáry Grétán lehet a hangsúly a támadásbefejezéseket illetően, aki még sohasem játszhatott Liliom Rita ellen. – Fizikailag és taktikailag készen állunk – kezdte mondandóját Szakmáry Gréta. – Talán lelkileg kell még egy kicsit összpontosítanunk. Már várom a meccset és azt is hogy találkozzunk Ritával. Ilyen még nem fordult elő, hogy egymás ellen játszunk, de már ismerjük egymást a válogatottból. Tudjuk, hogy mit csinál, mit szeret ütni, hogy védekezik, miképpen nyit. Erre mi felkészültünk, várjuk rá a választ!

A sokat emlegetett idegenlégiós, Liliom Rita életében először játszik Magyarországon magyar csapat ellen: – Az az igazság, hogy a Békéscsabát úgy igazán nem ismerjük, mert nem tudjuk, hogy milyen játékerőt képviselnek. Egy nagyon jó mérkőzésnek nézünk elébe, jó játékot tűztünk ki célul magunk elé, egyszerűebben fogalmazva a három pontért jöttünk – nyilatkozta a Beziers magyarja.

A kedden 18 órakor kezdődő Linamar-BRSE-Beziers CEV Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzését az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti!