Női NB I: kétszettes hátrányból fordított a Palota

Vasárnap játszották le a női NB I első fordulójának mind a négy mérkőzését. A rangadón az MTK magabiztosan győzte le a Gödöllőt. Balatonfüreden viszont mindössze öt játékosnak volt rendben a sportorvosi igazolása, így azt a mérkőzést játék nélkül nyerte a Kaposvár. A Budaörs Miskolcon tudott győzni, míg a Palota 2:0-s hátrányból fordított a TFSE ellen.

 

MTK Budapest – Penta Gödöllői RC 3:0 (17, 11, 14)

Budapest, Szamos utca, 150 néző. V: Adler, Barabás

MTK: Kotormán 10, Godó 9, Kiss R. 12, Vezsenyi 9, Kiss G. 12, Borsos 4. Csere: Nagy F. (liberó), Takács 1, Lesi. Vezetőedző: Tóth Gábor.

GRC: Nagy K. 1, Ludmán 2, Bálintné Széles 3, Dégi 12, Vecsey, Hackl 6. Csere: Kovács A. (liberó), Körtvélyessy 6, Horváth P. 2, Király 2. Vezetőedző: Grózer György.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:12, 21:14. II. játszma: 8:5, 16:7, 21:9. III. játszma: 8:5, 16:11, 21:14.

Tóth Gábor: – Bár az eredményből lehet, hogy úgy tűnik, de az első mérkőzés sohasem könnyű. Annak köszönhettük a győzelmet, hogy végig koncentráltan játszottunk, és nagyon kevés ki nem kényszerített hibánk volt.

Grózer György: – Felelősségvállalás nélkül nem lehet ezt a sportot űzni, de az életben semmi mást sem csinálni. A csapat nyolcvan százalékából ma hiányzott a küzdeni akarás.

 

Palota – TFSE 3:2 (–21, –22, 14, 7, 10)

Budapest, Sződliget utca, 40 néző. V: Farkas, Mezei.

PALOTA: Misinszki, Mészáros, Benedek, Kotlárik, Rácz M., Mester. Csere: Durst H., Vandlik (liberók), Kaltenecker, Imreh, Király, Antal. Vezetőedző: Glózik János

TFSE: Szabó Á., Horváth Z., Villám, Rácz A., Poór, Czakó. Csere: Dobrovits, Boller (liberók), Villányi, Oláh, Zgyerka-Édes, Bodnár, Németh J., Ambrus. Vezetőedző: Molnár István

Glózik János: – Lendületesebben kezdett a TF, de a harmadik szettre elfáradtak, mi pedig éppen ekkorra találtuk meg a győztes csapatot.

Molnár István: – Az első két játszmában a lányok betudták tartani a taktikai utasításokat. Jól szerváltunk és a támadások is jól sikerültek. A harmadik játszmában jobban nyitott a Palota, ettől elbizonytalanodtunk, és a rutintalanság miatt nem is tudott kijönni a csapat a hullámvölgyből. Összességében megérdemelten nyert a Palota, de nem csüggedünk, hanem megyünk tovább azon az úton, amit elkezdtünk.

 

Szent Benedek-Balatonfüred – 1. MCM Diamant Kaposvár 0:3 (–0, –0, –0)

A házigazdáknál mindössze öt játékosnak volt rendben a sportorvosi engedélye, ezért a meccset nem lehetett lejátszani, s hivatalosan a vendégek nyertek 3:0-ra, 75:0-s pontkülönbséggel.

A két csapat azért nem hivatalosan lejátszotta a találkozót, ami persze nem számít bele a tabellába. A szettarányt tekintve ugyanaz az eredmény született: a kaposváriak 25:15-re, 25:20-ra és 25:23-ra nyerték az edzőmeccset.

 

DVTK FUX – Budaörsi DSE 1:3 (–21, 17, –18, –14)

Miskolc, Generali Aréna, 240 néző. V: Suba, Csizmarik

DVTK FUX: Kundrák 9, Szajkó 14, Kiss V. 2, Kovács E. 16, Kiss E. 2, Sitkey 5. Csere: Nagy Zs., Nagy D. (liberók), Szabó B., Egri 4, Bertók, Mátyus. Vezetőedző: Toma Sándor.

Budaörsi DSE: Juraszik 4, Tóth E. 18, Ostorházi 9, Balabás 1, Radomszki 19, Kilyénfalvi 11. Csere: Maurer, Hernády (liberók), Földi, Molnár A. 4. Vezetőedző: Fekete Krisztina.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 6:8, 14:16, 17:21. II. játszma: 8:2, 16:7, 21:11. III. játszma: 6:8, 10:16, 15:21. IV. játszma: 3:8, 7:16, 10:21.

Toma Sándor: – Nehezen indult számunkra a mérkőzés. A nyitás-fogadásunk nem működött megfelelően, így tudott ellépni tőlünk az ellenfelünk. A második játszmában viszont korrigáltuk a hibáinkat, amire nem tudott érdemben reagálni a Budaörs. A folytatásban ismét hullámvölgybe kerültünk, sajnos már nem tudtunk onnan kijönni. Igyekeztem cserékkel felrázni a társaságot, de ma sok minden nem sikerült, pedig a lányok nagyon akartak. Ma elpártolt tőlünk a szerencse, de mindent megteszünk, hogy Fortuna ismét mellénk álljon.

Fekete Krisztina: – Tipikus idény eleji mérkőzés volt. Miután az első bajnoki mérkőzésen voltunk így együtt a csapattal, egy kicsit túl is izgultuk, és ez meg is látszott a második játszmán, de a folytatásban aztán túl tudtunk lendülni ezen. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!