Erős magyar női csapat a Beach Volley Marathonon

Péntektől vasárnapig rendezik meg az olaszországi Bibionéban a hagyományos, őszi Beach Volley Marathont, amely az egyik legnagyobb nem világranglista-pontszerző strandröplabda-verseny. Az elmúlt évekhez hasonlóan megint sok magyar versenyző indul, akik között most ott lesznek a legjobb hazai női párosok is.

 

A péntek-szombati párosversenyre a nőknél majdnem kilencven, a férfiaknál több mint százhúsz páros nevezett, azaz nagyjából négyszáz versenyző lesz majd ezeken érdekelt, de sokan vannak, akik csak a szombati és vasárnapi hármasban, illetve a vegyes négyesben indulnak.

A magyar színeket egy nagyjából harminc fős kontingens képviseli, köztük a bajnoki címvédő Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár), akik a tavaszi, a mostaninál nagyjából háromszor akkora mezőnyben lettek kilencedikek, de Lutter egy éve Lakatos Enikővel a bronzéremig jutott. Indulni fog az idei ob-ezüstérmese Háfra Dominika és Szabó Dorottya (ÓSSC) is, akiknek a mostani lesz az első maratonjuk, az ob-t negyedik helyen záró Győri Panna (Gödöllői RC) viszont már valóságos veteránnak számít, igaz, most nem Dénesi Brigittával, hanem egy másik GRC-ssel, Czene Adriennel áll majd homokra. Rajtuk kívül a 32-es főtáblára kerülésre esélyes még a másik, ugyancsak kaposvári színekben induló Szombathelyi/Lutter duó, Kitti és Liza is, akik a portorozi és siófoki nemzetközi versenyeken értek el szép sikereket, de akár a Harmat/Bálint, a Farkas/Radnóti, a Müncz-Engelbrecht/Szikszai és a Lados/Papp párosok is kiharcolhatják a legjobb 32 közé kerülést.

A külföldiek közül a legnagyobb riválisnak a szlovén Nina Lovsin számít, aki húgával ezüstérmes volt a már említett portorozi MEVZA-tornán, és Siófokon is a negyeddöntőig jutott, ezúttal azonban Ana Skarlovnikkal indul. Rajtuk kívül számos orosz kettős is lesz majd a versenyen, régi ismerősnek számít a szlovák Poszmikova/Dostalova duó és nyilván a hazai versenyzőkkel is számolni kell.

A férfiaknál sajnos az idény legjobbjai kihagyják a mostani tornát, a legnagyobb névnek a korábbi bajnok Bagics Bence és a tavalyi bronzérmes, idén ötödik Jánossy Bálint kettőse számít, akik két éve az egyetemi világbajnokságon képviselték színeinket. Rajtuk kívül a Mészáros/Molnár, a Marton/Pető, a Marosi/Keresztes, a Farkas/Domokos, a Gergő Zsolt/Borsy Gábor és a Máté/Szalai párosok kísérlik meg pénteken a főtáblára jutást.

A pénteki programban a férfiak négy, a nők három kétvereséges, vigaszágas 32-es táblára lettek beosztva, s innen jutnak fel a legjobbak a szombati, ugyancsak 32-es főtáblára. A második napon a hármasok és a négyesek is megkezdik a selejtezőket, amelynek helyosztóit vasárnap rendezik. A mérkőzéseket – egészen az elődöntőkig – egy 21 pontos szettre játsszák, s speciális szabály az is, hogy ha 22:22-ig nincs meg a két pontos különbség, akkor az a duó nyer, amelyik megszerzi a 23. pontot.