A női élvonal hétvégi fordulójának egyik érdekes összecsapása lesz a sereghajtó palota budaörsi vendégjátéka. A BDSE három pontot gyűjtött eddig, soros ellenfele viszont még szettet sem nyert ebben az évadban, így az utolsó hely elkerülése szempontjából akár sorsdöntő is lehet ez a mérkőzés. A Palota új igazolásokkal, a Budaörs pedig a múlt héten, biztató kaposvári játékkal hangolt a meccsre.
„Sok változás történt eddig itt a Budaörsnél: előbb edzőváltás volt, majd játékosok hagyták el a csapatot. Ez elég furcsa volt a kecskeméti együttes után, hiszen társaimmal ott 6-7 évig együtt játszottam. Nehezen kovácsolódik így össze egy csapat, mind játékszinten, mind pedig kapcsolatok terén. Mostanra azonban már kialakult talán egy olyan játékosállomány és edzői gárda, akikkel együtt fogjuk befejezni a szezont. A lányok egyébként nagyon kedvesek, sok szimpatikus lányt ismertem meg itt. A szombati mérkőzéstől mindenképpen győzelmet várok, hiszen ez benne van a csapatban, sőt még egy két plusz győzelem is, amelyeket eddig nem sikerült megvalósítanunk. Én bízom benne, hogy mindenki a maximumot fogja nyújtani, és tudunk egy jó mérkőzést játszani” – mondta honlapunknak Vezsenyi Adrienn, aki a legutóbbi fordulóban, Kaposváron 17 pontig jutott.
„Jól érzem magam Palotán. Szerencsére sikerült gyorsan beilleszkednem, ebben nagy segítségemre volt Balogh Beatrix vezetőségi tag. Rajtam kívül az elmúlt hetekben több játékos is érkezett a csapathoz, és egész jól sikerült összekovácsolódnunk. Ez számunkra egy kicsit nehezebb időszak, mint a többi csapat számára, mert ekkora már összeszokott csapatok szoktak lenni, de úgy gondolom, hogy jól megbirkóztunk ezzel a feladattal. A szombati mérkőzés a Budaörs otthonában számunkra rangadó lesz. Nagyon nagy szükségünk van a három pontra, hoznunk kell a mérkőzést. Nagyon jól mentek az edzések ezen a héten az egész csapat számára. Én bízom benne, hogy nyerni fogunk, felfrissült csapattal vágunk neki a szezonkövetkező felének” – nyilatkozta a Palota egyik friss igazolása, Tóth Eszter.
A mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik.