Veterán bajnokok és bajnok tesói is a főtáblán

A selejtezőket rendezték meg Nyíregyházán, az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság pénteki napján. Az egész napos küzdelem végére négy-négy páros harcolta ki a szombati főtáblára kerülést. Emellett a leány U14-es korosztály számára is rendeztek ob-fordulót.

 

A nőknél sajnos történt egy komoly versenybaleset, Haász Judit esett rá térddel a szegélykőre, ami után mentővel vitték kórházba. Úgy tűnik azonban, hogy a sérülése szerencsére nem annyira komoly, mint első látásra tűnt, az őt megvizsgáló orvos szerint két hét pihenő után újra edzhet majd.

Viszont hiába nyerték első meccsüket, s hiába vezettek a másodikon is 1:0-ra, fel kellett adniuk a találkozót. Csoportjukban így Dénesi Dalma és Ördög Rita végzett az első helyen, míg a másik kettőből Juraszik Patrícia és Lakatos Diána, valamint Horváth Alexandra és Lutter Liza jutott tovább – a két bajnoki címvédő, Lakatos Enikő és Lutter Eszter testvére tehát egyaránt a főtáblára jutott – míg a legjobb másodikként Kende Szilvia és Molnár Laura örülhetett még a főtáblára kerülésnek.

A férfiaknál egyenes ágon két olyan páros kvalifikálta magát, akik Tatán is sikerrel vették a selejtezőket: Kecskeméti Péter és Rása Alex, illetve Jahn Péter és Molnár István. A vigaszágon viszont két korábbi bajnok volt megállíthatatlan: Koch Róbert 1996-ban, 2007-ben és 2011-ben állhatott a dobogó legmagasabb fokán, Rácz László pedig 1997-től 1999-ig, illetve 2001-ben lett aranyérmes. Utóbbi már 50 fölött jár, de előbbi is elmúlt 42 éves és nevelt fiával Mikuláss Marcellel indult (Rácz párja Lukács Róbert).

Az U14-es korosztály versenyét az Orosz/Tóth duó nyerte meg a Gyebnár/Szabó és a Borsos/Györkös párosok előtt.

A szombati program:

A versenyről készül fotógaléria ITT