EL: győzelmekkel zárnák válogatottjaink Érden a csoportkört

Szerdán játsszák az utolsó fordulókat az Európa Ligában. A magyar férfi és női válogatott ismét egy helyszínen, ezúttal az ÉrdArénában lép majd pályára egymás után. Mindkét csapatnak más-más céljai vannak a találkozókon.

 

A női válogatott az Arany-csoportban Finnország ellen a csoportgyőzelemért lép pályára. Ugyan a mieink akkor is ott lesznek a négyes döntőben, ha csak a második helyen zárnak, de azért úgy lenne az igazi, ha nem csak azért kvalifikálnák magukat, mert a jövő héten Budapesten rendezik a finálét. Persze, kérdés, hogy Jan De Brandt mennyire áldozza fel majd a hazai találkozót a csapatépítés oltárán.

Egy biztos: Tálas Zsuzsanna ismét ott van a keretben, és ha ott van, akkor várhatóan játszani is fog, hiszen sérülése miatt ő még nem léphetett pályára az idei Európa Ligában, csak az izraeliek elleni edzőmérkőzéseken. Márpedig a négyes döntőben rá is komoly feladat várhat.

Ami a finneket illeti, jelenleg két ponttal a mieink előtt állnak a tabellán, hiszen eddig mindössze egy vereséget szenvedtek: Horvátország ellen idegenben. A mieinket is legyőzték hazai pályán, de ha legfeljebb négy játszmában vereséget szenvednek a mieinktől, akkor lehet, hogy még ez is kevés lesz a négy közé kerülésükhöz. Ugyan másodiknál rosszabbak nem lehetnek, de az A-csoportban Bulgária és Azerbajdzsán is eléjük kerülnek, amennyiben nyernek Ukrajna, illetve Portugália ellen. A C-csoportból Csehország már bejutott a budapesti fináléba.

Férfiválogatottunk egy osztállyal lejjebb, az ezüstcsoportban sajnos már korábban elvesztette az esélyét a négy közé kerülésre, miután a fiúk elvesztették az első négy találkozójukat. Legutóbb azonban Tiranában sikerült kiharcolniuk a győzelmet és ez biztosan jót tett a fiúk önbizalmának. És egy esetleges záró fordulóbéli sikerrel a csoport harmadik helyére is feljöhet a csapat.

Persze Fehéroroszország ellen nem éppen könnyű nyerni, mindenesetre várhatóan Bogdan Tanase az elbánok elleni győztes csapatot küldi majd pályára, köztük a 24 pontig jutó Bozóki Bencével, s rajtuk kívül számíthat még a hazai meccseken szereplő Pádár Krisztiánra is.

A fiúk számára tehát most a tisztes helytállás a cél, azonban számukra majd augusztusban következnek a komoly feladatok, hiszen akkor Európa-bajnoki selejtezőket játszanak a mieink Ukrajna, Svájc és Macedónia ellen. Az igazi cél az azon való jó szereplés és a csoport első két helyének megszerzése, s így a jövő évi 24 csapatos Európa-bajnokságra való kijutás.