A hétvégén rajtol az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság

dav

Méltó körítés az egyre népszerűbb szakágnak, emelkedő pénzdíj, értékes tárgynyeremények – nagy érdeklődést generáló sajtótájékoztatón vezették fel a MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokságot.

 

Már csak néhány nap van hátra, és pénteken, a tatai első fordulóval elkezdődik a nyár leglátványosabb versenyeinek egyike, az országos strandröplabda-bajnokság. Az esemény jelentőségéhez méltó, a Duna Event Hajón tartott sajtótájékoztatón több fontos bejelentést is tettek az érintettek.

„Elismertségben, népszerűségben, a rendezvények színvonalában és a sajtóérdeklődés terén is nagyot lépett előre tavaly a strandröplabda, és azon dolgozunk, hogy a fejlődés az idén is töretlen legyen – kezdte mondandóját dr. Bánki Ágnes, az MRSZ strand- és szabadidős röplabdabizottságának elnöke. – A helyszínek változatlanok, ezúttal is Tatán kezdődik az úgynevezett utazó cirkuszunk, amely a nyíregyházi és dunaújvárosi fordulót követően a Lupa-tavon zárul. Úgy éreztük, hogy a szakághoz és a döntőhöz méltó nívót az exkluzív Lupa-tavi helyszín adhatja meg, ezért rendezzük 2017-hez hasonlóan ezúttal is ott a finálét.”

 

Bánki Ágnes elárulta, ugyan nemzetközi szinten még nem jelentették be, augusztus végén ismét rangos Satellite-versenyt rendezhet az ország, augusztus 23–26-án Siófokon találkozik a színvonalas mezőny.

„A Magyar Röplabda Szövetség elkötelezett a szakág fejlesztéséért, és úgy látom, jó útra lépett a strandröplabda – vette át a szót Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára. – Kiemelt fontosságú az utánpótlás fejlesztése, a szakágért felelős bizottság remek tervet tett le az asztalra StartUP néven. A tao pozitív hatása érződik a szakág fejlődésében, nagyszerű, hogy a múlt heti diákolimpiára 1200-an neveztek, s már 2500 sportolónak van versenyengedélye, amelynek többsége ugyancsak gyerek. Szeretnénk a legmagasabb szinten menedzselni a szakágat, így az MRSZ elnöksége egyhangúan döntött úgy, hogy öt évre promoteri szerződéssel megbízza a Szalay Balázs vezette Sportmarketing Ügynökséget.”

 

Fontos fejleményekről számoltak be a jelenlevők. A tavalyi évhez képest emelkedett a díjazás, hiszen a fordulókon bruttó 1 millió forintot osztanak ki a legjobbak között, míg a döntőnek 2 millió forint az összdíjazása. Ráadásként az MKB-Pannónia Alapkezelő lett a strandröplabda-bajnokság névadó szponzora.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy hazai vagyon- és portfólió-kezelő piac egyik legnagyobb, független és teljesen magyar tulajdonú alapkezelőjeként a bajnokság névadó szponzorai lehetünk – mondta el Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezérigazgatója. – Noha mi csak egyéves szerződést kötöttünk, javaslom, dolgozzuk ki a promoteri szerződéshez hasonlóan ötévesre, mert a hosszú távú együttműködésben hiszünk. Nemcsak a fiatalok, hanem az egészséges életmód támogatása iránt is elkötelezettek vagyunk, a sportolókat látva még inkább motivációt kapunk.”

 

Szalay Balázs, a Sportmarketing Ügynökség vezetője a pénzdíjak növekedése mellett kiemelte, hogy a tatai forduló győztes férfi- és női párosa egy-egy Volkswagen Polo személyautót nyer meg használatra a következő fordulóig. És ez így folytatódik egészen a döntőig, amelynek győztese viszont már egy évig használhatja a gépjárművet. Az utánpótlás-versenyzőket értékes tárgyi ajándékokkal motiválják majd.

Fontos előrelépés, hogy a döntőket élőben adja az M4 Sport, továbbá minden forduló után 25 perces magazinműsort készítenek a szervezők, amelyeket várhatóan ugyancsak M4 Sport sugároz (erről azonban még zajlanak a tárgyalások), továbbá az Antenna Hungária révén minden versenyt live streamen, élőben közvetítenek.

Bánki Ágnes kiemelte, hogy mivel a korábban megszokott párosok nem, vagy más felállásban indulnak, különösen nagy izgalmakat hoznak a strandröplabda-bajnokság.

 

Az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság 2018 dátumai és helyszínei:
június 8–10.: Tata, Tópart sétány 13.
június 29–július 1.: Nyíregyháza, Sóstói Parkfürdő (Berenát utca 1-3)
július 20–22.: Dunaújváros (Strand út 2.)
Döntő
augusztus 7–12. Budapest, Lupa-tó