EL: a franciák elleni mérleg még felénk billen

dav

Vasárnap este 18:30-kor kezdi meg első mérkőzését női válogatottunk az Európa Ligában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában Franciaország lesz a mieink ellenfele.

 

Ami a mieinket illeti, a keretből ezúttal Bagyinka Fanni és Glemboczki Zóra marad ki, így alakul ki a 14 fős létszám, akik pályára léphetnek a találkozón. A mieink az izraeliek elleni találkozót követően nagy önbizalommal várják a mérkőzést. Válogatottunk ezt a találkozót leszámítva legutóbb két éve lépett pályára Magyarországon, most azonban kijut majd a „jóból”, hiszen a három csoportmérkőzést követően a négyes döntőben is legalább két mérkőzést játszanak majd Budapesten, jövőre pedig az Európa-bajnokságon vár majd rájuk legalább öt, de remélhetőleg hat mérkőzés is.

Visszatérve a vasárnapi találkozóra, a francia válogatott szombat délután érkezett meg Budapestre, soraikban négy olyan játékos van, akik szerepeltek az egy évvel ezelőtti találkozón is, amelyet a World Grand Prix elődöntőjében vívott a két csapat.

A francia válogatott kerete: Amalric, Oriane (feladó), Bernard, Manon (liberó), Dahoue, Scherine (ütő), Elouga, Eva Brooklyn (center), Fidon, Juliette (ütő), Garcia, Clémence (center), Giardino, Amandine (liberó), Jeanpierre, Lisa (ütő), Martin, Pauline (center), Ndoye, Odette (ütő), Oliveira-Souza, Julie (átló), Salbot, Marie (átló), Stojiljkovic, Nina (feladó), Sylves, Amandha Marine (center). Szövetségi kapitány: Felix Andre, másodedző: Laurent Delacourt.

A két csapat egyébként elég sokszor találkozott már egymással, eddig összesen 52 mérkőzést vívtak, s a mérleg nyelve felénk billen, hiszen 27 magyar győzelem mellett 25-ször nyertek a franciák. A tétmérkőzéseken már rosszabb a helyzet, ott 19-ből csak 6-szor nyert csapatunk.

Pedig eleinte a mieink voltak nyomasztó fölényben: ugyan a két csapat első, 1949-es meccsét a franciák nyerték, ezt követően 35 éven keresztül csak magyar győzelem született. A ’80-as évek közepétől kezdett a mérleg a franciák felé billenni, oly annyira, hogy 1987 és 2014 között mindössze kétszer tudtak nyerni a mieink.

A fordulat a 2014-es vb-selejtezőn következett be, pedig már ott is simán 2:0-ra vezettek a franciák. Ekkor Hollósy László meglepő lépésre szánta el magát: nem állt szóba a csapattal, s a továbbiakban Németh Lajos másodedző adta az utasításokat. A húzás bejött, mert válogatottunk behozta a kétszettes hátrányt, a döntő játszmában pedig 10:1-re is vezetett, végül 15:4-re nyert.

Öt hónappal később, immár Jan De Brandt irányításával már Franciaországban győztek simán a mieink, Eb-selejtezőn, s bár egy héttel később a franciák visszavágtak, két nappal később együtt ünnepelt a két csapat, a mieink az Eb-részvételt, a franciák pedig a pótselejtezőbe jutást. Ezután ugyan sorozatban négy felkészülési mérkőzésen is a gallok győztek, ám legutóbb tavaly, a World Grand Prix elődöntőjében mi diadalmaskodtunk.

A legutóbbi tíz magyar–francia mérkőzés:
2017.07.22 3:2 Canberra (World Grand Prix III)
2016.08.21 0:3 Szombathely
2016.05.21 0:3 Mulhouse
2016.05.20 0:3 Ensisheim
2015.07.25 1:3 Gyula
2014.05.30 1:3 Netanya (Eb-selejtező)
2014.05.25 3:0 Moulins (Eb-selejtező)
2014.01.05 3:2 Rovinj (vb-selejtező)
2010.05.30 0:3 Agde (Eb-selejtező)
2010.05.21 2:3 Karlovy Vary (Eb-selejtező)

 

Az Európa Liga-program:
05.20., 18:30 Magyarország–Franciaország, Budapest, Közszolgálati Egyetem (női EL)
05.23., 16:00 Magyarország–Albánia, Budapest, Közszolgálati Egyetem (férfi EL)
05.23., 18:30 Magyarország–Horvátország, Budapest, Közszolgálati Egyetem (női EL)
05.30., 18:30 Magyarország–Horvátország, Kazincbarcika (férfi EL)
06.06., 16:00 Magyarország–Fehéroroszország, Érd (férfi EL)
06.06., 18:30 Magyarország–Finnország, Érd (női EL)
06.14-15 Négyes döntő (női EL)

Jegyinfó: a találkozókra napijegyek lesznek, tehát a kettős meccsekre ugyanúgy 1500 forintba kerülnek a belépők, mint a szóló találkozókra. A diák és nyugdíjas belépőket 1000 forintért lehet megvenni, és minden találkozón az első száz 12 éven aluli gyermek ingyen tekintheti meg a meccset.