Európa Liga: a döntőkbe várják a válogatottakat a kapitányok

Hétvégén rajtol a röplabda Európa Liga, ahol női válogatottunk az Arany-, a férfiak pedig az Ezüst-csoportba kaptak besorolást. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót szerdán a Magyar Röplabda Szövetség.

Kis híján szűknek bizonyult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciaterme, annyi volt az érdeklődő az Európa Ligára készülő válogatottjaink sajtótájékoztatóján. Hiába, női válogatottunknak alaposan megnőtt az ázsiója az utóbbi években, és az MRSZ abban bízik, hogy hasonló utat fognak bejárni a férfiak is. Erről Ludvig Zsolt főtitkár beszélt, aki azt is elmondta, hogy három találkozónak ad majd helyszínt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, egy férfi mérkőzést Kazincbarcikán egy páros mérkőzést pedig Érden rendeznek, míg a női négyes döntőnek a Papp László Sportaréna ad majd otthont.

A férfiaknál a négyes döntőbe kerülés a cél, míg a nőknél az már rendezőként adott náluk a nagydöntőbe kerülés az elvárás, hiszen onnan nyílik lehetőség még feljebb jutni, a Nemzetek Ligájába.

A Nemzeti Közigazgatási Egyetem sportigazgatója, Dr. Borók György azzal kezdte mondandóját, hogy ez lesz az első válogatott szintű esemény a csarnokban – a héten már itt rendezték a kosárlabdázók MEFOB-döntőjét, sőt ez volt az első sajtótájékoztató, amelyet a létesítményben rendeznek és nagyon örül, hogy ilyen rendezvénynek adhatnak otthont.

„Szerintünk is ideálisak a körülmények ebben a csarnokban – mondta el Tálas Zsuzsanna, női válogatottunk feladója – ez egy újabb remek helyszín a röplabda számára. Mi játékosok annak is nagyon örülünk, hogy újra találkoztunk, hiszen a magyar válogatottnak eddig az összetartás volt az egyik legfőbb erőssége, s bár most sok az új játékos a keretben, lesz egy hónapjuk megismerni egymást.”

Jan De Brandt, a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya, annak örül nagyon, hogy a magyar szövetség rendezi a négyes döntőt, hiszen így közel egy hónapjuk van a felkészülésre.
„Az összeszokáshoz idő kell, mi pedig így nyertünk néhány hetet. Szeretnénk minden csoportmeccset megnyerni, de a csúcsformát június 14-re időzítjük”.

A férfiak román szövetségi kapitánya, Bogdan Tanase szerint fiatal csapatának célja a legjobb négy közé jutás mellett az, hogy megfelelően felkészüljön az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre. Mint mondta: ő is még csak most ismerkedik a csapattal, hiszen hétfőn találkoztak először, de reális célnak tartja az elődöntős szereplést.

Nagy József, a férficsapat legrutinosabb játékosa szerint hiába volt csak egy napjuk pihenni a bajnokság végét követően, mindenki talált új motivációt és teljes gőzzel dolgoznak. Mint elmondta: „Ez egy teljesen új csapat egy új kapitánnyal, de mindenki nagyon lelkes és remek a hangulat. Nekünk ugyan nincs annyi időnk összeszokni, mint a lányoknak, de nagyon készülünk a mérkőzésekre és bízom benne, hogy a szorgalom és a lelkesedés meghozza majd a gyümölcsét.”

A válogatottak hazai felkészülési és Európa Liga-mérkőzései:
05.15, Magyarország–Izrael, Szigetszentmiklós (női felkészülési) 4:0
05.16, 18:00 Magyarország–Izrael, Budapest, Közszolgálati Egyetem (női felkészülési)
05.20., 18:30 Magyarország–Franciaország, Budapest, Közszolgálati Egyetem (női EL)
05.23., 16:00 Magyarország–Albánia, Budapest, Közszolgálati Egyetem (férfi EL)
05.23., 18:30 Magyarország–Horvátország, Budapest, Közszolgálati Egyetem (női EL)
05.30., 18:30 Magyarország–Horvátország, Kazincbarcika (férfi EL)
06.06., 16:00 Magyarország–Fehéroroszország, Érd (férfi EL)
06.06., 18:30 Magyarország–Finnország, Érd (női EL)

Jegyinfó: a találkozókra napijegyek lesznek, tehát a kettős meccsekre ugyanúgy 1500 forintba kerülnek a belépők, mint a szóló találkozókra. A diák és nyugdíjas belépőket 1000 forintért lehet megvenni, és minden találkozón az első száz 12 éven aluli gyermek ingyen tekintheti meg a meccset. Az Izrael elleni két női felkészülési mérkőzésre a belépés díjtalan.