Kazincbarcikán folytatódik a Vegyész és a Fino aranycsatája

Csütörtökön újra a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban találkozik egymással az idei férfi röplabda bajnoki döntője. A Vegyész RC és a címvédő Fino Kaposvár párharca két mérkőzés után 1-1-re áll, így aki harmadjára felülkerekedik, egy lépésre kerül az aranyérem megszerzéséhez. Kezdés este 8-kor.

Az első mérkőzést a Fino, a másodikat pedig a VRCK nyerte idegenben, így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában 1-1 az állás. A Kazincbarcika most ismét megpróbálhatja kihasználni a hazai pálya előnyét, de ehhez Gebhardt Áron szerint legalább olyan teljesítménnyel kell előrukkolniuk, mint hétfőn a harmadik és a negyedik szettben.

„Személy szerint úgy érzem, még mindig játszhatnánk jobban, továbbra sem értük el a legjobb formánkat – fogalmazott a borsodiak liberója a vrck.hu-nak. – Kaposváron jobban ment a játék, mint az elsőn idehaza, szinte minden elemben sikerült javulnunk. Tudtuk, hogy sokkal nyugodtabban kell játszanunk, nem kell idegeskednünk, ha elmegy néhány labda. A harmadik és a negyedik szettben már sikerült irányítanunk a találkozót, és ha az ezekben a játékrészekben mutatott teljesítményünket meg tudjuk ismételni idehaza, jó eredményt érhetünk el.”

Daniel Oravec vezetőedző a kaposvári mérkőzést követően azt mondta, sikerült nyugodtabban, koncentráltabban játszaniuk, és ez volt a siker kulcsa. Hozzátette, sokat jelentett az is, hogy tudott edzeni a csapat a csarnokban vasárnap este és hétfő délelőtt is. Most azonban már minden idegszálával arra koncentrál a szlovákiai tréner, hogy a hazai meccseket megnyerje együttese.

„Kétszer játszunk itthon, nyernünk kell, de nem lesz könnyű – mondta Oravec edző. – Nagyon jól összeállt a szezon végére a Kaposvár, minket is megvert, így még jobban kell koncentrálnunk. Ugyanolyan felszabadultan, agresszívan kell játszanunk, mint legutóbb, hiszen ez vezetett bennünket győzelemre idegenben.”

„Természetesen megpróbáljuk újra a bravúrt, vagyis győzni megyünk Kazincbarcikára – hallhattuk a kaposvári röplabdázók szakvezetőjétól, Demeter Györgytől. – A döntő harmadik és negyedik mérkőzését egyaránt a borsodiak rendezik, így mindenképp nyernünk kell egyszer, hogy újra pályára léphessünk Kaposváron. Már szerdán elutaztunk Barcikára, nyugodtan készülünk, és bízunk önmagunkban.”

A csütörtökön 20 órától kezdődő mérkőzésre a belépés ingyenes. Az M4 Sport élőben közvetíti a rangadót a Don Bosco Sportközpontból.